Eremita

Érdekességek egy eremita történésztől

Orosz - magyar "barátság" a történelmünkben

2022. július 31. 16:52 - Eremitha

A magyar történelmet vizsgálva érdekes kapcsolat körvonalazódik a magyarság és az orosz nép, illetve hazánk és az oroszok lakta lakta különböző történelmi államok között.

Előrebocsátanám, hogy ez a bizonyos "kapcsolat" még ma is sok honfitársunk számára ad személyes érintettséget, például a háborúban, az orosz fronton elesettek leszármazottainál és az 1956-ban elesettek, kivégzettek fiainál, unokáinál. Az én esetemben az érintettség a II. világháború időszakához kötődik: nagyapám testvére ugyanis az orosz fronton esett el, nagymamámra pedig 1945-ben egy társasházi pincében nyitott tüzet egy orosz katona, milliméterekkel hibázva csak el, az ott lévőket.)

Ám a közös történelem nem csak az utóbbi 50 évből áll, hanem hosszú évszázadokra nyúlik vissza. Ezen a ponton mindenképpen érdemes leszögeznünk, hogy egységes orosz állam csak III. Iván korától létezett, amikor Rettegett Iván nagyapja, mint moszkvai fejedelem 1500 körül uralma alatt egyesítette a különböző független ruszin államokat (többek közt a novgorodi és tveri fejedelemségeket). Orosz Birodalomról csak ekkortól beszélhetünk. III. Iván 1472-ben az utolsó Bizánci császár (XI. Konstantin) unokahúgát vette el feleségül, így a császári család tagjaként Bizánc bukása után ő és utódai minden görög-keleti vallású atyjaként tüntették fel magukat. Alighanem az orosz birodalmi eszme ekkor született meg, a III. Róma elmélettel. (A felfogás szerint az ókori Róma és a középkori Konstantinápoly bukása után Moszkva veszi át szerepüket.)

orosz_magyar.jpg

A kép forrása: LINK

Nekünk magyaroknak változatos kapcsolatunk alakult ki ezzel az egyre erősödő és birodalmi szerepre készülő orosz állammal. Elmondhatjuk, hogy 500 év alatt (1500 és 2000 között, azaz napjainkig) sokkal többször volt ellenséges a viszony köztünk, mint békés. Sőt, tovább megyek: mindvégig véres háborúk kísérték.

Legelőször Báthory István erdélyi fejedelem háborúzott Oroszországgal, mivel a lengyel rendek trónjukra hívták (1575-ben) és így lengyel-magyar sereggel harcolt IV. Iván ellen a livóniai háborúban (1558-1583). Mellesleg Báthory győzött a harcokban, az ekkor még csak éledező Orosz Birodalom 1583-ra elvesztette ezt a háborút. (Érdekességként említeném meg, hogy lengyelek három évszázaddal később is még egy alkalommal megverték az oroszokat, mégpedig az 1919-1921 -es lengyel-szovjet háborúban.)

Alig több, mint egy évszázaddal a livóniai háború után, 1703-ban robbant ki a Rákóczi-szabadságharc, melyben vezérlő fejedelmünk Nagy Péter cárral próbált meg szövetkezni az osztrákok ellen, ám az összefogásra I. Péter csak 1711-re mutatkozott hajlandónak. A késlekedés a vereségünkbe került, szabadságharcunkat leverték. Újabb egy évszázad telt el a Napóleoni háborúk lezárásáig, amikor 1815-ben I. Sándor cár (ur.: 1801-1825) aláírta Ausztriával közösen a Szent Szövetséget, majd 1833-ban a münchengratzi szerződést. Ezek fegyveres összefogást deklaráltak minden, területükön kibontakozó forradalom vagy felkelés ellen. Jött is 1848, amikor alkalmazták a döntést: az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc leverésére 200 ezer orosz kozák érkezett. Ők ölték meg Petőfit Segesvárnál és magyar honvédek ezreit az egyes csatákban. 

Az újabb magyar - orosz harcra az első világháborúig kellett várni, melyben ellentétes oldalon harcoltunk. A magyarok a németekkel összefogva a Monarchia részeként a Hármasszövetségben, az oroszok pedig a nyugati államokkal létrehozott Antant tagjaként. Az első világháború egyik legtöbb magyar áldozatot követelő helyszíne Przemysl volt, ahol a támadó orosz hadsereg többször is ostromgyűrűbe fogta a Monarchia katonáit. Több tízezer magyar katonát öltek meg itt az oroszok, hatalmas öldökléssel. (Egyedül az 1915 márciusi második ostromban 16 ezer ember esett el a Monarchia egyesített haderejéből, jelentős részük magyar volt.) Akkoriban alig akadt olyan magyar család, melyben ne lett volna olyan, aki megjárt az orosz frontot.

Következett a második világháború, melyben újra ellenségek lettünk. Hitler szövetségeseként sajnos a rossz oldalon harcoltunk és egy elhibázott (sőt bűnös) politika szolgálatában vettünk részt a Szovjetunió értelmetlen megtámadásában. Előbb 1941 július elsején léptük át a szovjet határt támadó célzattal (Kárpát-csoport), majd 1942 áprilisában, amikor egészen a Don partjáig hatoltunk. Itt azonban a magyar 2. honvéd hadsereg csak folyambiztosítást végzett, amikor 1943 január 12-én a hatalmas túlerőben lévő, harckocsikkal felszerelt 40. szovjet hadsereg egyszerűen legázolta a magyarokat. Összesen 120 ezer magyar katona esett el a Don közelében, nagy részük a front-harcokban, mások később a hadifogságban. (Nagyapám testvére a harc során esett el, fegyverrel a kezében, a hadifoglyok közt nem szerepelt a neve.) 

Az orosz - magyar kapcsolatok a háború utáni, 1944/45-ös szovjet megszállás során - 1944 szeptembere és 1945 áprilisa között - újabb kegyetlenségekkel bővültek: az orosz hadsereg ugyanis példátlan embertelenséggel bánt a magyar lakossággal. Számtalan értelmetlen gyilkosság, kivégzés, nők elleni erőszak kísérte bevonulásukat, amit tetézett az úgynevezett "málenkij robot", kényszermunkára elhurcolt ezrekkel.

Az 1950-es évek Rákosi-diktatúrája orosz segítséggel működött, szovjet fegyverek támogatásával. Az ÁVO majd ÁVH mindent megfigyelés alatt tartott, élet - halál ura lehetett. Hét év után azonban, 1956-ra a magyar lakosság megelégelte az elnyomást és az idegen uralmat.

1956_veres_csutortok.jpg

A kép forrása: LINK

Harc kezdődött az idegen elnyomók ellen, kibontakozott a véres utcai harcokat hozó 1956-os forradalom és szabadságharc. Ennek egyik legkegyetlenebb fejezete az úgynevezett "véres csütörtök" volt 1956 október 25-én, amikor az orosz Ivan Szerov tábornok parancsára 234 budapesti lakost mészároltak le a parlament előtt. Mindannyian fegyvertelenek voltak, férfiak és nők. A forradalom véres leverésével egy másik Iván bíztak meg, a II. világháború hősét: Ivan Konyev tábornokot. Az orosz csapatok a forradalom elfojtása során sem kegyelmeztek senkinek, összesen közel 3000 elesettről tudunk Horváth Miklós és Tulipán Éva In memoriam 1956 címmel a Zrínyi Kiadó gondozásában 2006-ban megjelent kötetéből. Ezt követte a kivégzések és bebörtönzések sora: összesen 229 forradalmárt akasztottak fel és tízezreket börtönöztek be. 

A Kádár-korszak enyhülést hozott és az itteni szovjet-rendszer fokozatos "felpuhulását". Bár a III/III -as BM csoportfőnökség kegyetlenség terén nem ért az ÁVH nyomába, így is ezrek életébe szólt bele, sok esetben kihallgatások, letartóztatások, bebörtönzések formájában. Végül a szovjet csapatok 1991-es kivonulása egy korszakot zárhatott le. Az orosz - magyar viszony Vlagyimir Putyin 1999-es hatalomra kerülésével vett megint új fordulatot, amikor az orosz elnök nyugat-ellenes, expanzív és agresszív külpolitikája Európa-szerte, így nálunk is vitákat szült. Ma az Oroszország által kezdett háborúk (többek közt Grúzia, Oszétia, Szíria, Ukrajna ellen) erősen megosztják a haza közvéleményt.

Pedig az orosz külpolitika mindig is terjeszkedő és támadó volt a kezdetektől a mai napig. IV. Ivántól Nagy Péteren át Nagy Katalinig hódító harcokban szerezték meg Szibériát, Közép Ázsiát és a Kaukázust is. Ezalatt pedig népeket igáztak le és irtottak ki. Terjeszkedés jellemezte őket a XIX. századba is (háború Törökországgal és a nyugati hatalmakkal [Krími háború]) és bár sokan nem tudják, de még a II. világháborúban is. Sztálin ugyanis mind Finnországot mind Lengyelországot lerohanta a vörös hadsereggel még a háború kezdetén teljesen jogtalanul. (Lásd: Lengyelország felosztása Hitler és Sztálin által.) Ráadásul ma már történészek által igazolt, hogy az oroszok Európa ellen készültek támadásra 1939-ban, csak Hitler megelőzte őket. Mind Viktor Szuvorov orosz, mind pedig John Keegan brit hadtörténész erre a következtetésre jutottak kutatásaik során.

Ami az orosz - magyar történelmi kapcsolatok összegzését illeti, megállapíthatjuk, hogy a két nép viszonya a legkevésbé sem volt barátinak nevezhető, sokkal inkább az állandó harc és ellenségeskedés jellemezte. Ezekben az harcokban pedig összesen több százezer magyar esett el orosz katonák vagy kivégzők kezeitől. Vajon mit hoz a jövő, hogyan folytatódik kapcsolatunk?

csik.jpg

Szintén érdekes témájú posztjainkA T-34 harckocsiA Sándor-palota, Rózsa Sándor, hős, vagy bűnöző, Kabulra figyel a világ, A II. világháborús fegyver-verseny, Adolf Hitler személyi testtőre, Lengyelország 1939-es lerohanása, A Barbarossa-hadművelet, Hitler ellenség-képe,  

eremitha.JPG

2 komment

A T-34 harckocsi

2022. június 06. 15:33 - Eremitha

A történelem egyik legfontosabb fejezetében, a második világháborúban  meghatározó szerepet töltött be a szovjet hadsereg, így a Sztálin és Zsukov vezette haderő felszereltsége illetve sikerességének kérdése is döntő tényező, ha a korszakot vizsgáljuk. A vörös Hadsereg győzelme pedig (a Wehrmacht illetve SS csapatok felett) nem következhetett volna be ha nincs a szovjetek legsikeresebb harci eszköze a T-34 -es közepes harckocsi. Oroszországban ma is a győzelem jelképe, amit bizonyít Alekszej Szidorov 2018-as háborús filmje is, mely a T-34 címet kapta és óriási sikert aratott Oroszországban. Milyen előzmények után került a harcmezőkre ez a legendássá váló típus és minek köszönhette sikerességét?

t34_harckocsi.jpg

T-34/85 szovjet harckocsi 1943-ban a keleti fronton. (Forrás: reddit.com)

A technológiai fejlesztést - mely Mihail Koskin (1898-1940) és Alexandr Morozov (1904-1979) nevéhez fűződik és 1940 első hónapjaiban eredményezte az első legyártott példányokat (a harkovi Uralvagon, a gorkiji Krasznoje Szormovo és a sztálingrádi traktorgyár készítésében) megelőzték bizonyos események.

A történelmi előzmények

Joszif Sztálin 1924-ben, Lenin halála után került a Szovjetunió élére. Ekkor kezdte meg évről évre rögeszmésebbé váló diktatúra-építését, mely a második világháború kitöréséig (vagyis 15 év alatt) több tucat pártvezető-társát, több ezer kollégáját és több százezer egyéb pártbéli vagy hadseregbeli beosztottját juttatta sírba. (1927-es tisztogatás, tizenhatok pere, tizenhetek és huszonegyek pere, majd 1936 és 1939 között 50 hadtest és 154 hadosztály parancsnok kivégeztetése.) Közben Sztálin figyelme kevésbé fordult a külvilág és Európa felé. Pedig az öreg kontinensen a 20-as és 30-as évek a fasizmus és nácizmus évtizedeit hozták: hatalomra került Olaszországban 1922-ben Mussolini, Németországban pedig 1933-ban Adolf Hitler (mint kancellár és náci diktátor).

Amikor Sztálin végre felfigyelt a náci retorika agresszív területszerzési szólamaira (melyek célpontja többnyire a "szláv kelet" lett, vagyis saját állama volt), megkésett módon rendelte el hadserege fejlesztését. Először 1924-ben hozatott létre egy "harckocsi-bizottságot", hogy a francia Renault FT mintájára alkosson egy 6 tonnás, páncélozott harckocsit, mely képes egy 37 mm-es löveg hordozására is. Így született meg a T-18, az első sorozatban gyártott szovjet könnyű-harckocsi, mely csak gyalogság-támogatásra volt alkalmas. Később megkezdődött a T-26, majd T-27, végül a T-28 fejlesztése és gyártása is. Ezek közül az utóbbi, a T-28-as lett az első, valódi harckocsiágyúval felszerelt szovjet páncélos, 76,2 mm-es löveggel, 28 tonnás tömeggel. Ez már ellenséges páncélosok kilövésére is alkalmasnak bizonyult. Az első darabok 1933-ban gördültek ki a leningrádi Putyilov gyárból, majd az első háborús év végéig (1939) 490 db legyártására került sor.

tankok_t18_t28.jpg

Forrás: panzernet.net

Közben a hitleri Németország megindította harckocsi-programját (Heinz Guderian vezetésével) és 1934/35 -ben megszületett a Panzer III fejlesztési terve (tömeg-gyártása 1936-ban), mely köröket vert a T-28 -ra. Később, 1937-től megkezdődött a Panzer IV -es német tankok gyártása is. Mire Németország 1940 májusában lerohanta Franciaországot, már a 2600 darabból álló német harckocsi-állomány egynegyede, azaz 650 tank volt Panzer III-as, és Panzer IV.-es típusú. Ezekkel szovjet oldalról még mindig csak a kis teljesítményű, kevéssé hatékony T-28 harckocsi-park volt szembeállítható, ami hatalmas lemaradást jelentett (nem beszélve arról, hogy ekkor már mennyiségben sem vehették fel a versenyt a németekkel). Sztálinnak tenni kellett valamit, mert bár a háború küszöbén ideiglenesen kiegyezett Hitlerrel (Molotov-Ribbentrop paktum), valójában nyilvánvaló volt, hogy hamarosan elkerülhetetlen lesz a német - szovjet háború. A szovjet hadiiparnak fel kellett erre készülnie és olyan harckocsikat szembeállítania a német Panzer III-as és Panzer IV-es tankokkal, melyek képesek tűzerőben és legyártott mennyiségben is felvenniük a versenyt.

A T-34 program

A szovjet harckocsi-program Sztálin 1934-es rendelete után váltott magasabb fokozatra, amikor megkezdődött a valóban ütőképes és hatékony új harckocsi-típus fejlesztése, mely a rendelet kiadásának éve után kapta a T-34 nevet. Az innováció azonban elhúzódott: Mihail Koskin vezetésével ugyan elkezdődött 1940 januárjában a termelés, ám a mérnök szeptemberi halála után lelassult a gyártás. Koskin helyét Alexandr Morozov vette át, akinek segítségével 1940 decemberéig sikerült 115 db T-34-es harckocsit legyártani. Az igazi tömegtermelés azonban csak 1941-ben indult be. Ebben az évben - melynek közepén Németország megtámadta a Szovjetuniót - összesen 3016 db T-34-es gördült le a szovjet gyártószalagokról.

t34tank_2.jpg

T/34/85. A kép forrása: LINK

A hadszíntereken a T-34 rögtön jól vizsgázott: bár a németek a Barbarossa-hadműveletben 1941 decemberéig egészen a Leningrád-Moszkva-Kijev vonalig törtek előre, a német páncélos veszteségek tetemesnek bizonyultak és a szovjetek által megnyert moszkvai csata is fordulatot hozott a keleti fronton. A szovjet T-34 harckocsi fölény egészen 1943 nyaráig megmaradt, amikor következett a "német nagymacskák aranykora" (ahogyan Számvéber Norbert fogalmazott). Ekkortól már a szovjet páncélosoknak a Panzer V és Panzer VI. típusokkal (Párducokkal és Tigrisekkel) kellett szembenézniük. Szükség volt újabb orosz fejlesztésekre így megszületett a 85 mm -es löveggel rendelkező T-34-es (sokkal nagyobb tűzerővel) illetve az ISZ-1 és ISZ-2 nehéz-harckocsi-típus. Az utóbbiak kevéssé váltak be, ám a T-34/85 nagyon is beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A keleti fronton a sztálingrádi csata újabb fordulópontot jelentett, nem csak a 300 ezer elesett és fogságba kerül német miatt, hanem mert innentől a német visszavonulás (néhány rövidebb, átmeneti ellentámadást kivéve) folyamatossá vált.

barbarossa_terv_map.jpg

A kép forrása: LINK

Bár az 1943 nyarán kurszki tankcsata döntetlen-közeli eredményt hozott (és legalább ötször - hatszor annyi szovjet harckocsi megsemmisülését hozta, mint amennyi német páncélos veszett oda) a németek számára lehetetlennek bizonyult még ennek a "kevesebb" veszteségnek is a pótlása. Prohorovka mellett július 12-én a német Hermann Hoth 4. páncélos hadseregének és a szovjet Pavel Rotmisztrov 5. gárda-harckocsihadseregének kemény küzdelme során közel 1800-1900 szovjet és maximum 250 - 300 német harckocsi veszett oda. (Sőt, Számvéber Norbert szerint a német veszteségek még a 100 páncélost sem érték el [forrás: Hadtörténelmi Közlemények, epa.oszk.hu]) Az arányok dacára a szovjet előretörés folytatódott.

Ezt követően a T-34 és T-34/85 program teljes kapacitásra kapcsolt: 1944-ben 4 ezer régi típusú T-34-es mellett közel 11 ezer db T-34/85 került a frontra, a termelést 1945-ben fokozták: 12551 db új típusú T-34-es gördült le a szovjet gyártósorokról. A háború alatt 57 ezer legyártott példányszám óriási mennyiséget jelentett. A németek csupán 6557 db Párducot és 1355 db Tigrist tudtak előállítani és az ezek után minőségben következő Panzer IV-es típusból is "csak" 13 ezer készült 1939 és 1945 között. Kijelenthetjük: a T-34 mennyiségben győzött a német típusok felett. A minőséggel bizony akadtak gondok.

Bár a torony egyetlen darabból volt öntve, a test-páncélzat döntött volt, a széles lánctalpak könnyű terepjárhatóságot biztosítottak, a dízelmotor nagy hatótávolsággal ruházta fel a harckocsit és az alacsony előállítási költségek olcsó tömeggyártást tettek lehetővé, itt meg is állt a pozitívumok sora. A torony túl szűk volt két embernek (emiatt a parancsnoknak meg kellett osztania a feladatát, vagy irányít vagy tüzel), a motor nagyon gyakran meghibásodott (még 15 km/h átlag-sebességnél is) főleg a gyenge minőségű légtisztító miatt, a sebességváltó és tengelykapcsoló állandóan elromlott és a meghibásodási ráta még 1944-ben is 70% fölött volt (pedig ekkorra már sok problémát megtanultak kiküszöbölni a szovjetek). Ugyanakkor a tűzerő rendkívülinek bizonyult: a 76 mm-es lövegnél 30,5 m/s kezdősebességet biztosított a páncéltörő lövedéknek, ami az olcsósággal együtt pozitív irányba billentette a T-34 végső megítélését.

t34tanks.jpg

A kép forrása: LINK

És persze bizonyított a harctereken is: a T-34 elbánt az összes német típussal olykor még a Panzer V és VI. harckocsikkal is, így a gigantikus mértékű veszteségek dacára (melyet hatalmas volumenű tömeggyártással kompenzáltak) a T-34 a második világháború egyik siker-tankja lett.

-- Teljes tömeg: 26 tonna. Méretek: hosszúság: 5920 mm, szélesség: 3000 mm, magasság: 2410 mm.

-- A legénység létszáma: 4 fő.

-- Elülső páncélzat: 45 mm, lejtő - 30o, torony - 52 mm 60o lejtéssel, oldalak és tat 45 mm és 45o, tető és alsó - 20 mm.

-- Az erőforrás egy V-2-34 dízelmotor, teljesítménye 500 LE, üzemanyagtartály űrtartalom: 450 l.

-- Fegyverzet - L-11 ágyú 76,2 mm, két géppuska DT 7,62 mm. Lőszer - 77 töltény és 3906 lőszer.

A harcok 1945-ben már német földön folytak, a T-34/85 harckocsik április 16-án megjelentek Berlin utcáin is és halomra lőtték a német fővárost. Adolf Hitler 1945 április 30-án elkövetett öngyilkossága után egy héttel, május 7-én a szövetségesek aláírták a fegyverszünetet.  

Harmat Árpád

csik.jpg

Szintén érdekes témájú posztjaink: A Sándor-palota, Rózsa Sándor, hős, vagy bűnöző, Kabulra figyel a világ, A II. világháborús fegyver-verseny, Adolf Hitler személyi testtőre, Lengyelország 1939-es lerohanása, A Barbarossa-hadművelet, Hitler ellenség-képe,  

eremitha.JPG

 

 

4 komment

Győzelem napi felvonulás Moszkvában - egy történelmi hagyomány háttere [25.]

2022. május 08. 11:45 - Eremitha

Az orosz történelem több nagy sikert is felmutathat, - például IV. Iván birodalom-alkotását (1533 és 1547 között), Nagy Péter és Nagy Katalin hódításait (a 17.-18. században), Napóleon legyőzését (I. Sándor által [1801-1825]) - ám az oroszok legnagyobb büszkesége mégis máig a "nagy honvédő háború" győzelme a II. világháborúban. Ez volt az a küzdelem, mely bár 21 millió orosz életet követelt, mégis a legnagyobb nemzeti büszkeséggel tölti el a mai napig az oroszokat. Ez a győzelem tette egyértelmű világhatalommá országukat.

moszkva_felvon.jpg

A kép forrása: Link

De miért is olyan büszkék győzelmükre az oroszok? Sztálin és Zsukov marsall vezetésével az 1941 június 22-én megtámadott Szovjetunió képes volt megvédenie magát a 3 milliós német haderővel szemben és Moszkva alatt 1941 decemberében először vereséget mérni az addig legyőzhetetlennek hitt Wehrmachtra. A németek Barbarossa terve kudarcot vallott 1942 januárjára, majd pontosan egy évre rá a sztálingrádi győzelem végképp egyértelművé tette: a Szovjetunió képes legyőzni Hitler hadseregét. A többi korabeli nagyhatalom: Anglia, Franciaország és az USA 1941-ben még nem volt képes igazi sikereket felmutatni (az elsőt az oroszok után az amerikaiak aratják majd a Csendes-óceánon a Midwayi győzelemmel 1942 júniusában).

A háborút az oroszok egymagukban is megnyerhették volna, de az USA hadba-lépésével (és a nyugati front megnyitásával) felgyorsulhattak az események: a németek 1945 május 7-én előbb Reimsben, majd május 8-án éjfél körül Berlinben (a karlshorsti tiszti iskola épületében) az oroszok előtt is aláírták a fegyverszünetet. Mivel ekkor Moszkvában már május 9-e volt (és az lett a béke első napja is), így ez a dátum lett az orosz történelem egyik legfontosabb napja. (Hivatalos ünnep, 1965-től lett május 8 a Szovjetunióban.) 

moszkva_1941.jpg

Moszkva, 1941 decembere (forrás: link)

Moszkvában a második világháborús győzelmük emlékére minden évben tartottak győzelem napi felvonulást, mely a hidegháború alatt, de még inkább Putyin 2008-as birodalmi külpolitikájának kezdete óta egyre inkább egy sajátos erődemonstrációvá vált. 1995-től veteránok is a felvonulás részét képezik, 2008-tól pedig nehézfegyverek, rakétarendszerek is megjelennek az erődemonstrációkon. Az üzenet:

" ... nézzétek, milyen erősek vagyunk, milyen hatalmas és korszerű a hadseregünk, mi vagyunk a legnagyobb katonai hatalom az egész Földön".

Putyin 1999 decemberében kaparintotta meg a teljhatalmat Oroszországban (Jelcintől) és bár az első években még nem mutatott birodalom-építő tervekre utaló jeleket, 2008-tól teljesen új külpolitikába kezdett. Ekkor indult a Grúzia elleni orosz agresszió és az Anatolij Szergyukov hadügyminiszter nevével fémjelzett katonai korszerűsítési program, melyet aztán 2012-től Szergej Sojgu folytatott (a mai napig). Putyin ekkortól szinte évről évre jelentette be az orosz hadiipar fejlesztéseit, újabb és újabb korszerű fegyvereit. Legutoljára április végén az RSZ-28 Szarmat interkontinentális ballisztikus rakétarendszert, mely több ezer kilométerre is képes 1-2 megatonna pusztítóerejű akár 10 különálló atomtöltetből álló csapásmérő-erőt eljuttatni. Tesztelése során április 20-án Arhangelszk közeléből egészen Kamcsatkáig juttattak el egy rakétát (ami azt jelenti, hogy a Föld bármely pontja elérhető ezzel a fegyver-rendszerrel, bármikor). Ami az orosz agressziót illeti: Grúzia megtámadása után után következett a szíriai orosz beavatkozás, majd 2014-ben a Krím lerohanása, végül idén az Ukrajna elleni támadás. Putyin új, birodalmi politikája azonban nem csak a környező államok megtámadásából áll, hanem a világ állandó fenyegetésével is atomfegyvereivel.

moszkva_2015.jpg

A győzelem napi felvonulásokon 2008-tól több tízezres létszámban jelennek meg az orosz hadsereg kijelölt alakulatai, kiválóságai: harckocsik, vadászgépek, rakéta-hordozó mobil-egységek, csapatszállítók. 2015-ben már 16 500 főt is elérte a felvonuló katonák száma.

Előfordult sokszor az is, hogy baráti diktatúrák vezetőit hívták meg a parádékra, ezzel is jelezve: "vannak szövetségeseink vagyis még erősebbek vagyunk, mint amit itt láttok". Idén azonban egyedi a helyzet: Putyin hadserege Ukrajnában harcol több mint két hónapja és alakulatainak teljesítménye enyhén szólva sem túl meggyőző. Kijev első bevételi kísérlete egyértelmű kudarc lett, az ukrán légierőt nem sikerült megsemmisíteniük, az ukrajnai nagyvárosok nem estek el és az ukrán nép elszántan harcol országáért. Emellett az orosz katonák harci moráljáról kiderül, hogy megdöbbentően alacsony, a modernnek hitt orosz harckocsikról kiderült, hogy alig állnak rendelkezésre (T-90M, Armata) és általában véve hibát hibára halmoz az orosz hadvezetés. Ráadásul a NATO egységesen és hatékonyan tudja támogatni az ukrán hadsereget, több milliárd dollárnyi fegyverzetet juttatva  a térségbe. Már két orosz hadihajót is kilőttek az ukránok és hatalmas mennyiségű orosz hadfelszerelés (pl harckocsik) kerülnek nap mint nap az ellenség kezére. Összefoglalva: az ukrajnai háború jobban aláásta az orosz hadseregről kialakult képet, mint az elmúlt 70 éve minden kudarca.

moszkva_felvonulas2.jpg

A tavalyi parádé, S-400 -as rakétarendszerek felvonulása. Forrás: link

Ehhez pedig az is hozzátartozik, hogy míg 1945-ben az oroszok egy valóban méltó győzelmet ünnepelhettek, hiszen megszabadították a világot a nácizmustól, addig most egy értelmetlen háborút erőltetnek saját testvérnépük ellen, egy megalomán diktátor önkényének engedelmeskedve, aki nem tűri, hogy szomszédai önálló és tőle független külpolitikát folytassanak (akár vele szemben álló szövetségeket választva az ő szövetségi rendszere helyett). Ám még ez a korlátozott háború sem tekinthető sikeresnek sem a történelmi jogosság sem a katonai szempontok alapján.

A mostani katonai parádé sokkal szegényesebb lesz, mint a tavalyi (vagy bármelyik korábbi, az elmúlt 10 évből), hiszen az orosz szárazföldi haderő fele Ukrajnában van. Baráti diktátorokat sem hívtak, így az erődemonstráló jelleg megkopottnak fog hatni. Putyin beszédére ezúttal mindenki kíváncsi lesz, mert a hivatalos hadiállapot bejelentésére számít a lakosság (és az elemzők), mely lehetővé tenné végre a tartalékosok mozgósítását és Ukrajnába vezérlését. Ám egy ilyen bejelentéssel Putyin elismerné korábbi tévedését az ukrajnai katonai akciók megítélését illetően (amit egészen idáig csak különleges katonai hadműveletnek degradált). Márpedig Putyinnál gőgösebb vezető nem sok akad, így elképzelhetetlen, hogy elismerje bármiben is a tévedését. Alighanem most is a gőgje győz majd és inkább a donbassi katonai hadműveletek hősies sikerességét emeli ki, úgy állítva be az egészet, hogy csupán az ottani oroszok védelmében jelentek meg katonái Ukrajnában (mintha magát Kijevet meg sem próbálták volna korábban bevenni). Valószínűleg nem jelenti be a háborút és inkább más módon próbál magasabb létszámot mozgósítani.

Az orosz hadsereg mítosza azonban jó időre odaveszett a sok kudarc miatt és már csak az atomfegyverek jelentette elrettentés lehet hatásos, hiszen Putyin hagyományos hadserege egyértelműen megbukott Ukrajnában. Maradt az orosz történelmi múlt iránti büszkeség illetve nosztalgia és az értelmetlen dacosság a világgal szemben. Alighanem ezt láthatjuk majd május 9-én a Vörös téren. 

csik.jpg

Szintén érdekes témájú posztjaink: A Sándor-palota, Rózsa Sándor, hős, vagy bűnöző, Kabulra figyel a világ, A II. világháborús fegyver-verseny, Adolf Hitler személyi testtőre, Lengyelország 1939-es lerohanása, A Barbarossa-hadművelet, Hitler ellenség-képe,  

eremitha.JPG

 

1 komment

Melyik a téli olimpiák legsikeresebb nemzete? [24.]

2022. február 06. 14:20 - Eremitha

teli_olimpiak1.jpg

A kép forrása: msn.com

Téli olimpiákból kevesebbet rendeztek eddig, mivel az első csak 1924-ben került megtartásra, a franciaországi Chamonixban, míg a legelső újkori nyári olimpiára már 1896-ban sor került (Athénban). Így a jelenleg zajló, pekingi téli olimpia a 24. a sorban. Érdekesség, hogy míg a nyári játékokat jellemzően fővárosokban tartják, addig a téli olimpiák közül eddig csak kettőt tartottak fővárosban: az 1952-es oslóit és a jelenlegi, pekingit.

teli_olimpia.jpg

A táblázat forrása: link

A téli olimpiákon 15 sportágban (és 109 versenyszámban) indulnak a versenyzők, ezek ABC-ben a következők: alpesi sí, biatlon, bob, curling, északi összetett, gyorskorcsolya, rövidpályás gyorskorcsolya, jégkorong, műkorcsolya, síakrobatika, sífutás, síugrás, snowboard, szánkó, szkeleton.

Ami a résztvevő országokat illeti: leginkább az északi államok képviseltetik magas sportolószámban magukat minden téli olimpián, így például a norvégok, kanadaiak, oroszok, svédek, de mellettük három másik ország is rendszerint kimagasló eredményeket ér el: Németország, USA és Ausztria. Így az eddigi 23 téli olimpia eredményeit összesítve jelenleg a németek a legsikeresebbek téli olimpiák történetében, lévén, hogy 1924 óta különböző utód-államaik (NSZK, NDK) és jelenlegi államuk, Németország sportolói 150 aranyérmet, 145 ezüstöt és 113 bronzot gyűjtöttek össze. Az alábbiakban a téli olimpiák összesített éremtáblázata látható:

teli_olimpiai_eremtablazat.jpg

A táblázat forrása: link

Második helyen az oroszok állnak, harmadikok pedig a norvégok, ami 5,5 milliós népességszámukhoz képes egészen kivételes eredmény. Ami a téli olimpiák legnépszerűbb sportágát, a jégkorongot illeti, ott Kanada az első, mert összesen 9 alkalommal tudott aranyérmet szerezni. (Második helyen az oroszok állnak 8 arannyal, harmadikon az amerikaiak, 2 arannyal, negyediken a svédek szintén 2 arannyal, ötödiken pedig a csehek 1 aranyéremmel.)

Magyarország az összesített téli olimpiai éremtáblázatban (a legújabb, pekingi játékokat most nem tekintve) a 36. helyen áll: 1 aranyéremmel (2018), 2 ezüsttel és 4 bronzéremmel. Ha mostani pekingi olimpiát vizsgáljuk az előkelő 16. helyen állunk, mert Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Jászapáti Petra, Kónya Zsófia összeállítású magyar rövidpályás gyorskorcsolya vegyes váltó bronzot szerzett Pekingben. Elismerés és köszönet nekik! A továbbiakban újabb magyar sikerek is várhatóak, szurkoljunk együtt nekik (értük)!

csik.jpg

Szintén érdekes témájú posztjaink: A Sándor-palota, Rózsa Sándor, hős, vagy bűnöző, Kabulra figyel a világ, A II. világháborús fegyver-verseny, Adolf Hitler személyi testtőre, Lengyelország 1939-es lerohanása, A Barbarossa-hadművelet, Hitler ellenség-képe,  

eremitha.JPG

 

 

1 komment
Címkék: téli olimpiák

A Sándor palota - amit esetleg még nem tudtál róla [23.]

2022. január 08. 13:16 - Eremitha

sandor_palota.jpg

A kép forrása: kozti.hu

A Sándor Vince gróf által megrendelt, 1803-ban építtetett (1806-ban elkészült), 2000-ben teljeskörűen restaurált és 2003-tól az Köztársasági Elnöki Hivatalnak helyet adó gyönyörű budai épület, kétségtelenül fővárosunk egyik ékessége. De mi is rövid története, és ki volt az a Sándor, akinek nevét viseli az épület?

A Sándor-család bár régi nemesi famíliának tekinthető, - mely már a XV. században is rendelkezett királytól kapott birtokokkal (még pedig a felvidéki Trencsén vármegyében) - bárói rangot csak 1706-ban, a török idők után szerzett magának. A főnemesi dinasztia II. József uralkodása alatt emelkedett tovább és nyert grófi címet 1787-ben. Innentől Magyarország főnemeseinek sorában, mint udvar-hű arisztokraták lettek ismertek.

Sándor Vince császári és királyi kamarás és felesége, Szapáry Mária 1803-ban adtak megrendelést (Pollack Mihály és Johann Aman számára) palotájuk megtervezésére és megépítésére, miután egy jó fekvésű telket vásároltak Buda városától (rajta két kaszárnya-épülettel). Az építkezés 1806-ra fejeződött be (ez a dátum szerepel a homlokzaton is római számokkal), így ekkor vehette birtokba a Sándor család ezt a hatalmas,  4500 négyzetméteres, több tucat helyiségből álló, klasszicista stílusú épületet.

sandorpalota.jpg

A kép forrása: Wikipedia

A falak közt megfordult I. Ferenc császár és József nádor is, akik Sándor Vince gróf meghívására látogattak el ide és gyakran innen intézték diplomáciai ügyeiket is. (Akkoriban a főúri "meghívás" gyakran jelentett több napos, több hetes vagy akár hónapokig tartó ott tartózkodást is.)

Sándor Vince 1823-ban bekövetkezett halála után a palota felett Sándor Móric gróf rendelkezett, aki különleges lovas-mutatványaival szerzett hírnevet magának. (Pest-szerte "ördöglovasként emlegették). Mivel Metternich kancellár lányát vette feleségül különcsége még inkább kiemelte és népszerűvé tette őt a legfelsőbb körökben. (Metternich hercegnőtől született egyetlen gyermeke, leánya, Paulina.) Ugyanakkor nem minden arisztokrata kedvelte Móric grófot, Széchenyi István például sokat kritizálta és különc világfinak tartotta, akit nem érdekel a haza sorsa. Am amikor az ördöglovas jelentős összeggel támogatta Széchenyi szívügyét, a Lánchíd megépitését, megenyhült iránta.

A palotát 1831-ben adta el Móric gróf, mégpedig a Pallavicini családnak, akik tovább-adták bérleményként a bécsi kormányzatnak, így innentől az épület már állami feladatokat látott el. Az 1848/49-es szabadságharc leverését követően például innen igazgatta az országot Albrecht főherceg, majd a kiegyezés után, 1867-ben a magyar kormányhoz került. Andrássy Gyula volt az első magyar miniszterelnök, aki kormány-rezidenciának használta a Sándor-palotát, miután Ybl Miklós tervei alapján némi átalakításon esett át. Ferenc József és felesége Wittelsbach Erzsébet (Sissi) ezekben az években is megfordult itt, nem egyszer innen indulva titkos folyosón a Várszínházba (majd vissza ide egy teára). Az épület 1881-ben került véglegesen magyar állami tulajdonba, innentől egészen 1945-ig a magyar miniszterelnökök lakhelye és irodája lett. Összesen 16 magyar kormányfő lakott itt hosszabb-rövidebb ideig, többek közt Teleki Pál gróf is, aki itt követte el öngyilkosságát 1941 április 3-án. 

sandorpalota2.jpg

A kép forrása: keh.hu

A második világháborús bombázások szinte teljesen lerombolták az épületet, melynek helyreállítása elhúzódott. A háború után, 1945-ben és az azt követő években csak "állag-megóvó" helyreállítások történtek és 1956/57-ben egy tető-felújítás. Később 1983-ban majd 1989-ben történtek ugyan kisebb felújítási munkálatok, de általánosságban kijelenthető, hogy a Kádár-rendszer nem igazán törődött a Sándár-palotával.

Végül jött a rendszerváltás, ami után mind többször jött elő a palota felújításának ügye. A megoldást 2000 ősze hozta el, amikor megkezdődött - és 2002 tavaszáig be is fejeződött - a Sándor-palota első, igazi és komoly restaurálása, felújítása az 1806-os állapotok helyreállításával (akkori áron 2,2 milliárd forintból). Az Országgyűlés 2002 november 5-én fogadott el törvényt arról, hogy a Sándor-palota a Köztársasági Elnöki Hivatal épülete legyen. Az első állami vezető, aki 1944/45 után beköltözhetett ide (2003 január 22-én) Mádl Ferenc volt. 

Források:

csik.jpg

Szintén érdekes témájú posztjaink: Rózsa Sándor, hős, vagy bűnöző, Kabulra figyel a világ, A II. világháborús fegyver-verseny, Adolf Hitler személyi testtőre, Lengyelország 1939-es lerohanása, A Barbarossa-hadművelet, Hitler ellenség-képe,  

eremitha.JPG

 

Szólj hozzá!
Címkék: Sándor-palota

Az odadobott ország, ma Kabulra figyel a világ [22.]

2021. augusztus 16. 00:54 - Eremitha

A világ ma Kabul városára figyel, a 7 Magyarország nagyságú, 36 milliós Afganisztán legnagyobb településére, amelynek repterén ma ezrek (talán tízezrek) préselődnek össze, hogy egy parányi helyen várják kimentésüket a közeledő tálibok pusztítása elől. Az időközben megszünt Amerika-barát afgán kormány tisztségviselői, a tálib-ellenes helyi szervezetek tagjai és európaiak várják a csodát, a szabad eltávozást. Az Egyesült Államok ugyanis kivonta erőit az országból és odadobta a területet az iszlamista és dzsihadista táliboknak. Nem tudni lesz e kimentés és hányan maradnak védtelenül Kabulban, ez alighanem az elkövetkező napokban dől el. Egyelőre a tálibok 30-40 kilométerre vannak a településtől és pár napon belül érkezhetnek meg.

kabul.jpg

Kabul 2021 augusztus 15. Forrás: amanology.com

Ami valószínű: a 3,7 milliós afgán fővárosban hamarosan pusztítás és tombolás kezdődik, amint a muszlim csapatok elérik Kabul külterületeit. Az amerikai katonák nem védelmezik többé sem a fővárost, sem az ország többi nagyvárosát vagy falvát, mert 20 év után elhagyják a 2001 októbere óta ellenőrzésük alatt tartott Közép-ázsiai államot. Az amerikai nép belefáradt az értelmetlen harcba - melyet a WTC tornyok lerombolása után kezdtek és "afganisztáni háború" néven lett ismert [link] - az amerikai költségvetés pedig nem finanszírozza tovább a sok-sok ezer amerikai katona kiadásait a térségben (mely bizony súlyos dollár milliárdokat emésztett fel). A csúcs-időszakban (2011-ben) 110 ezren, az utóbbi években 15 -16 ezren állomásoztak amerikai zászlók alatt Afganisztán területén.

A gond ott van, hogy aki biztonságban akarja tudni értékeit, az áldoz házának védelmére is (drága zárakkal, riasztókkal szereljük fel otthonainkat) és bár kemény dolog annyi pénzt kiadni ilyesmire, ha nem tesszük, bizony számolnunk kell vagyonunk és egzisztenciánk esetleges elvesztésével (családunk veszélyeztetésével) is. Most Amerika elhatározta, hogy nem áldoz többé a nemzetközi biztonság afganisztáni pénznyelőjére és lesz ami lesz alapon megszünteti ezt a költségtényezőt. Mi várható? Pontosan az, ami akkor lenne, ha megszüntetnénk házunk védelmét is (a drága ajtót, a minőségi zárat és a riasztót, a magas kerítéssel): számolhatunk a betörésre. Ebben a nemzetközi helyzetben a "betörést" a terroristák jelentik majd, akik tökéletes kiképzőhelyet és támogatást kapnak Afganisztánban, hogy aztán onnan a nyugati világot pusztítsák és betörjenek az amerikai illetve nyugat-európai otthonokba. 

kabul2.jpg

Menekülők Kabulból. Forrás: businessinsider.com

De nem előreszaladva. ... A napokban a tálibok hatalomátvételével bevezetésre kerül majd a középkori saria (arabul: شريعة), a nők elnyomása, az egyetemek bezárása, a szabad sajtó megszüntetése, a vallásszabadság felmondása, a szólásszabadság korlátozása és az önálló akarat zárójelbe tétele. Hamarosan káosz következik, később pedig mollák (vallási vezetők) irányítják majd az életet és megszületik az Afganisztáni Iszlám Emirátus, ami bizony senkinek nem lesz jó. A tálib katonák fegyveresen járnak-kelnek és önkényesen ölhetnek majd Allah nevében. Kiképző-táborokat hoznak létre ahová a világ minden szegletéből érkezhetnek dzsihadisták, hogy a "szent háborúra" készüljenek.

A kialakuló hatalmi vákuumba vélhetően a kínaiak és az oroszok próbálnak majd betörni, de valószínűleg ők sem fognak tudni semmit elérni az elmaradott országban, csupán a nemzetközi feszültséget növelik majd a nagyhatalmak között.

kabul3.jpg

Kandahár 2021 augusztus 12. Forrás: MTI/AP/Sidiqullah Khan

A világ alighanem nagy árat fizet majd azért, hogy magára hagyja és a táliboknak dobja Afganisztánt, a világ egyik legnagyobb kábítószer-, fegyver- és kiképző terepét, mely az elkövetkező hónapokban, években a nyugat ellenes szervezkedések középpontjává léphet elő.

csik.jpg

Szintén érdekes, háborús témájú posztjaink: A II. világháborús fegyver-verseny, Adolf Hitler személyi testtőre, Lengyelország 1939-es lerohanása, A Barbarossa-hadművelet, Hitler ellenség-képe,  

eremitha.JPG

  

11 komment

Rommel figyelmeztetése, mely megváltoztathatta volna a háború menetét [21.]

2021. július 19. 21:34 - Eremitha

Erwin Rommel a második világháború egyik legtehetségesebb katonai vezetője volt és a német hadsereg talán legkiválóbb tábornoka. A legfiatalabban kapta meg a legmagasabb német katonai rendfokozatot és lett tábornagy (generalfeldmarschall) Hírnevét az Afrika Korps élén szerezte (mint a hírhedt sivatagi róka) miközben kivívta mind az angol, mind pedig az amerikai tábornokok és vezetők elismerését. Ám kevés hangsúlyt kap, hogy Rommel megváltoztathatta volna a háború menetét is, ha a normandiai partraszállás előtt komolyan veszik figyelmeztetését. Rommal ugyanis pontosan megjósolta a szövetségesek partraszállását (időben és térben is). Hitler azonban Rundstedt tábornagy elképzelését támogatta, aki Calais - Dunkirk térségbe várta az angolokat és az amerikaiakat. Hiba volt. A britek és amerikaiak 1944 június 6-án Normandiában nyitották meg második frontjukat, pontosan ott, ahol Rommel mondta. A sivatagi róka azonban nem számíthatott utólagos elismerésre, 4 hónappal később öngyilkosságot kellett elkövetnie (mert megvádolták a Führer elleni merényletben való hallgatólagos részvételéért). Nézzük azonban hogyan jutottak idáig az események.

rommel.jpg

Erwin Rommel A kép forrása: historynet.com

Rommel már 20 évesen a német hadsereg tagja volt és gyorsan lépkedett a ranglétrán. Az első világháborúban már őrnagy lett belőle és a rendkívül nívós Pour le Mérite kitüntetés birtokosa. A két világháború között már ezredes, majd 1939-ben a II. világháború kitörésekor vezérőrnagy. A Franciaországot elözönlő német alakulatok között a legelöl harcoló 7. páncélos hadosztályt vezette, mely olyan gyorsan tört előre, hogy "szellemhadosztálynak" nevezték. A "Fall Gelb" hadműveletben játszott kimagasló szerepe és hősiessége elvitathatatlan.

rommel_afrika_terkep.jpg

A kép forrása: http://tortenelemcikkek.hu/node/96

Később, 1941 februárjától két és fél éven keresztül az Afrika Korps hadtest élén állt. Legnagyobb sikerét 1942 júniusában aratta, amikor elfoglalta a líbiai Tobrukot (az egyiptomi határ közelében). Ezért a győzelméért Hitler tábornaggyá léptette elő, így 51 évesen a legfiatalabb tisztként érte el a legmagasabb katonai rendfokozatot, generalfeldmarschall lett.

Az afrikai hadszíntér fordulópontja, mondhatni "Afrika Sztalingrádja" az El-Alamein melletti csata volt 1942 októberének végén (október 23 - november 4 közt) melyben az angol - amerikai csapatok (és persze Bernard Law Montgomery tábornok) fontos és jelentős győzelmet arattak az Afrika Korps felett. Bár Rommel a csata első napjaiban épp Németországban tartózkodott (gyógykezelésen), majd visszatérve menteni próbálta a menthetőt, a német vereség megrendítőnek bizonyult. Innentől a német csapatok folyamatos visszavonulásra kényszerültek, főként a "Fáklya hadművelet" után (1942 november 8-10.) melyben a marokkói, algériai szövetséges partraszállást követően két tűz közé szorították a Führer afrikai erőit. Az Afrika Korps maradványai végül 1943 május 13-án adták meg magukat Tuniszban.

Rommel ezt követően, 1943 nyarán átmenetileg Olaszországba került, majd néhány hónap után, 1943 novemberétől Franciaországban kellett felkészítenie a német csapatokat egy esetleges szövetséges invázióra és partraszállásra. Új megbízatása, - mely egyben az utolsó is lett számára - a Wehrmacht legidősebb és legmaradibb tábornagya, Gerd von Rundstedt alatt kellett dolgoznia. A fiatalos, lendületes, újító szellemű 52 éves Rommel és az öregesen hagyománykedvelő, 68 éves Rundstedt azonban nem nagyon tudtak hatékonyan együtt dolgozni. Kettejük vezetői stílusa és habitusa markánsan eltért ugyanis, ráadásul egy fontos kérdésben vita is támadt közöttük. Rommel ugyanis a normandiai területre várta a szövetségesek partraszállását, mert nagyon is elképzelhetőnek (sőt valószínűnek) tartotta az angolok és amerikaiak formabontó, meglepetést okozó invázióját a jobb felvonulási területet biztosító észak-francia térségben, mint a kiszámíthatónak mondható Dover - Calais vonalon. Ezzel szemben Rundstedt a legrövidebb távolságot és a szövetségesek megtévesztő trükkjeit elfogadva (azoknak bedőlve) Calais környékére várta a briteket és amerikaiakat.

normandia_haditervek_terkep.jpg

A kép forrása: jegyzettar.blog.hu

Hitler az idősebb és rangban is feljebb elhelyezkedő Rundstedt verzióját fogadta el, így Rommel tiltakozása ellenére a német csapatokat nem Normandiába, hanem a calaisi övezetbe összpontosította. Mondhatni az "A" és "B" változat közül (lásd fenti térképet) az "A" mellett döntött, amivel a háború egyik legnagyobb hibáját követte el. (Hogy mi volt Hitler hasonló jelentőségű tévedése még? Nézőpont kérdése, de mondjuk az 1940 májusában Dunkirk mellől elmenekülni engedett 300 ezer szövetséges katona futni hagyásán túl, a Sztálingrádban hagyott szintén 300 ezer német katona elvesztése mindenképp említést érdemel.) 

Akárhogyan is, de a végeredmény tragikus fordulatot hozott a németek számára. A "D" nap 1944 június 6-án ugyanis Rommelt igazolta, de persze későn. A németek kapkodásba kezdtek, de már nem tudták megakadályozni 170 ezer szövetséges katona azonnali partraszállását és az azt következő 3 hónapban további 2 millió érkezését. A háború igazából már itt eldőlt, mert a keleti és nyugati front létszám-, hadianyag illetve hadieszköz egyensúlya felborult és a németek mindenhol hátrányba kerültek.

hitler_rommel.jpg

Rommel és Hitler 1943 márciusában, amikor még töretlen volt a kölcsönös bizalom közöttük. A kép forrása: www.bbc.com

Ami Rommelt illeti: nem csak, hogy el kellett fogadnia, hogy a Führer nem hallgatott rá, de még ráadásul a partraszállás napjáról is lemaradt, mert épp Németországban tartózkodott (akárcsak El-Alamein esetében) ezúttal a feleségénél látogatóban. A szerencsétlenség-sorozata pedig 1944 július 17-én egy sérüléssel folytatódott: autóját egy szövetséges repülő támadta meg, ő pedig kórházba került. Lábadozása alatt történt a Hitler elleni rastenburgi merénylet-kísérlet (1944 július 20-án), amelyről sajnos tudott és amelyért később Hitler öngyilkosságra kényszerítette. (Ha nem teszi meg, akkor kivégzik, majd az SS bemocskolja nevét és családját is meghurcolják.)

A világtörténelem egyik legtehetségesebb tábornoka végül 1944 október 14-én távozott az élők sorából azzal a tudattal, hogy megváltoztathatta volna a háború menetét, ha a Führer ad szavára. (2021.07.19.21:33)

Harmat Árpád csik.jpg

Szintén érdekes, háborús témájú posztjaink: A II. világháborús fegyver-verseny, Adolf Hitler személyi testtőre, Lengyelország 1939-es lerohanása, A Barbarossa-hadművelet, Hitler ellenség-képe,  

eremitha.JPG

30 komment
Címkék: Erwin Rommel

Amikor a házelnök őrséget alkalmazott a képviselők meg törtek - zúztak [20.]

2021. június 08. 14:06 - Eremitha

A magyar országgyűlésben mostanában zajló viták, beszólogatások, bírságok (például Kövér László és Jakab Péter csörtéi) azt a benyomást kelthetik bennünk, hogy erőszak és néha káosz uralkodik parlamentünkben. Ám 120 évvel ezelőtt, a századfordulón sokkal súlyosabb válság jellemezte a Tisztelt Házat. Akkoriban a házelnök csak cselhez folyamodva tudta elfogadtatni a miniszterelnök javaslatait a házszabályok módosításáról és ellenzéki dühöngés, a berendezések összetörése lett a válasz. Később pedig Tisza István vasmarokkal vezette a parlament üléseit, melyeken fegyveres őrség távolította el a rendbontó képviselőket.

tisza_istvan.JPG

Tisza István gróf (a kép forrása: wikipedia.org)

Az egész parlamenti válság 1897-ben kezdődött, amikor a kiegyezés szerint 10 évente megújítandó osztrák - magyar gazdasági megállapodást újra kellett volna tárgyalni, ám sem a bécsi sem a budapesti parlament nem volt erre képes (az ellenzéki képviselők ellenállása miatt). Válaszul Ferenc József nyomására 1898 augusztusában megszületett az ischli-klauzula mely szavazás nélkül, automatikusan meghosszabbítottnak nyilvánította a korábbi megállapodást (ha 1903-g sem születne külön-alku a témában). A döntés hatalmas felháborodást keltett a magyar parlamentben és az ellenzék évekig tartó (6 esztendőn keresztüli) ellenállását, obstrukciós válságát eredményezte.

Az obstrukció valójában egy egyszerű időhúzási technikát jelentett és kihasználta a képviselők azon jogát, hogy egy-egy törvény megvitatása során hozzászólást tegyenek a témához, visszaélve azzal, hogy a hozzászólás időtartamát és "szó-továbbadási jogát" (a továbbadási láncolatot) semmi nem korlátozhatja. Ilyen módon az ellenzéki képviselők egy - egy nekik nem tetsző törvényjavaslat esetén napokig, akár hetekig (sőt az idők végezetéig) húzhatták annak elfogadását (megakadályozva törvényerőre emelkedését, vagyis bevezetését). Az obstrukciós technika 1898 és 1904 között több magyar kormány bukását is okozta, mert azok képtelenek voltak a legitimitásukat adó költségvetési törvények keresztülvitelére.  

orszaghaz_1896.JPG

Képviselők az Országház lépcsőjén 1896-ban, a Szent Koronát várva (Vasárnapi Újság) A kép forrása: ujkor.hu

Az obstrukciót végül az 1903 november 3-án miniszterelnökké váló, konzervatív és császárhű Tisza István számolta fel egy ravasz csellel. Mivel az obstrukció mint működés-gátló technika csak új házszabállyal lett volna letörhető, de annak elfogadását is gátolta az obstrukció, egy váratlan, gyors és azonnali szavazásra volt szükség, mely kikerüli az ellenzéki képviselők éberségét. Ez lett a híres "zsebkendőszavazás".

A zsebkendőszavazás

A politika-történeti különlegességre 1904 november 18-án került sor az Országházban, Tisza István miniszterelnök és Perczel Dezső házelnök közös "akciójának" eredményeképp. Aznap az ellenzék a korában megszokottá vált obstruálásra készült, így váratlanul érte őket Daniel Gábor kormánypárti képviselő házszabály-módosító javaslatának benyújtása, melyet a házelnök rögön szavazásra is bocsátott. Ám ezt a bizonyos szavazásra való felszólítást csendben tette meg, így a hangoskodó ellenzékiek nem is hallották.

A házszabály-módosító javaslat jelentősen csökkentette az ellenzéki képviselők jogait és megszüntette azt a korábbi képviselői lehetőséget, mely korlátlan teret biztosított a honatyáknak egy-egy törvényjavaslat agyon-beszélésére és az egymásnak való végtelen szóátadásokra. 

A csendes szavazásra történő felszólítást követően a kormánypártiak felemelkedtek (amire egyébként egyesek szerint Perczel Dezső házelnök zsebkendő-lengetése adta meg a jelet [bár erre nincs hitelt érdemlő bizonyíték mégis erről lett elnevezve az akció], majd ezt követően az ellenzékiek is felálltak, mert nem értették mi folyik. Mivel akkoriban a szavazás felemelkedéssel történt és a sok ácsorgó képviselővel meglett a kellő számú "szavazat" a házelnök gyorsan leütötte a törvényjavaslat elfogadását. Ezzel az obstrukcót tiltó új házszabály el lett fogadva és minden szigorítás alkalmazhatóvá vált az ellenzékiekre nézve.  

Az obstruálásra készülő képviselők felháborodtak ugyan azon, hogy kijátszották őket, de nem tehettek semmit, mert a házelnök bejelentette az ülésszak azonnali berekesztését. A királyi kézirat, melyet a házelnök felolvasott: december 13-ra jelentette be az újabb plenáris ülést. Nem lehetett mit tenni.

Amikor a zsebkenőszavazás után néhány héttel, 1904 december 13-án újra összeült az országgyűlés, az ellenzéki képviselők eleve iszonyú dühvel érkeztek és szinte azonnal ordibálással akadályozták a formális ülés megtartását. A hangulat percről percre fokozódott és végül odáig fajult, hogy a tiltakozk szétverték az üléstermet, a berendezéssel együtt. 

zsebkendoszavazas.JPG

A szétvert ülésterem 1904 december 13-án. (A kép forrása: dka.oszk.hu)

A féktelen tombolást, a képviselői padok szétszedését még a megjelenő karhatalmi erők sem tudták megállítani. Az incidens után azonban Tisza vasmarokkal hajtotta végre a házszabály módosítását és  későbbiekben nem fordult elő több obstrukció a parlamenti üléseken.

Tisza első miniszterelnöksége 1903 és 1905 közt volt, majd később házelnökként tevékenykedett (1912/13 -ban), illetve 1913 és 1917 között újra kormányfőként dolgozott. A magyar belpolitikai életben mindvégig meghatározó tényező maradt (másfél évtizeden keresztül), de igazi hírnevét mint az obstrukció megszüntetője és az eső világháborúba való belépésünk "egyengetője" vívta ki. Vasmarokkal uralta saját pártját és 1904-től semmiféle parlamenti rendbontást nem tűrt el. Gyakran parlamenti őrökkel vezettette ki a túl hevesen fellépő ellenzéki honatyákat. Tisza István második miniszterelnöki ciklusa azonban már a világháborúról szólt, melyet ugyan eleinte nem támogatott, de annak kirobbanását követően császárhűen szolgált. Halálát 1918 október 31-én (az őszirózsás forradalom alatt) ismeretlen katonák okozták, akik saját villájában lőtték le.

eremitha.JPG

2 komment

Trianon és a felelősségi sor

2021. június 04. 14:09 - Eremitha

Június 4. kapcsán a gyász a történelmi múlt felidézése illetve a veszteség érzése költözik a magyar szívekbe (minden egyes évben ezen a napon), amihez sokaknál még az érthető düh érzése is társul. 1920 június 4-én ugyanis az első világháborúban győztes nagyhatalmak (az úgynevezett Antant országok) feldarabolták Párizsban hazánkat a francia diplomácia vezetésével. A történelmi nagy Magyarország megszűnt és helyére egy mesterséges határokkal "megrajzolt", önkényesen kialakított csonka államot teremtettek, mely elvesztette hegyeit, tengerpartját és történelmi tartományait is (a Délvidéket, a Felvidéket és Erdélyt). Iszonyatos büntetést kaptunk, noha a háborúban vesztes katonai tömbön belül nem mi alkottuk a meghatározó erőt, ráadásul egy bennünket uraló másik hatalom (Ausztria) befolyása alatt álltunk. A magyar küldöttség, Apponyi gróf, Bethlen és Teleki hiába érveltek logikusan, több nyelven megszólalva és alátámasztottan érvelve, Clemenceau hajthatatlan maradt. A dolog eldöntetett: a Dunai Monarchiának vesznie kell. Kérdés azonban: kik és milyen tényezők felelősek ezért a nemzeti tragédiáért? Mi a felelősségi sor?

trianon_terkep.jpg

forrás: aradihirek.ro

Első helyen emelhető ki az Ausztriához való erős kötődésünk, mely 1867 (kegyezés) és 1918 (a háború vége) között szorosan a Habsburg külpolitikához láncolta hazánkat. Súlyosbította ezt a helyzetet Tiszta István császárhű politikája is, mely mindenben támogatta háborús részvételünket. Szokás persze Tiszát mentegetni és idézni néhány háború ellenes mondatát, ám mégis az az igazság, hogy az 1913 és 1917 között második miniszterelnöksége alatt Magyarország mindenben támogatta a háború gondolatát. Annak a háborúnak kirobbanását és végigharcolását - elzárkózva a kilépéstől, a különbékétől vagy az Antant hatalmakkal való megegyezéstől - mely végül a vesztes oldalra "lökött" bennünket és lehetővé tette megbüntetésünket. Okolható persze az egész osztrák orientációért maga a kiegyezés is (lásd: Kossuth Cassandra levele), de 51 év távlatából, 1867-ben természetesen még semmit sem sejthettünk a későbbi világpolitikai változásokból.

Második helyen szerepel a felelősségi sorban a dualizmus-kori nemzetiség-ellenes magyarosító politika, melyet nagy divat szőnyeg alá söpörni és nem tudomásul venni, holott elmérgesítette az amúgy is rossz viszonyunkat a nemzetiségeinkkel és a környékbeli nemzetekkel. Hogy a választási körzetek manipulálásával (Gerrymandering), a nemzetiségi diákok hátrányba helyezésével, a nyelvi jogok csorbításával a horvátországi vasút ügyekkel, az autonómia törekvések visszafojtásával... stb akadályoztuk a nemzetiségek érvényesülését, bizony 1920 júniusában Párizsban bosszulta meg magát, amikor az ellenségünkké tett nemzetiségek mindent bevetettek ellenünk az Antant hatalmak befolyásolásakor.

trianon_emlekmu.jpg

Trianon emlékmű, Harvan (forrás: vntv.hu)

Harmadik helyen emelném ki a Károlyi - Kun Béla "tengely" 9 hónapját (1918 október 30 és 1919 augusztus 1 között), amikor részint külpolitikai hibákkal (lásd Károlyi utasításai a magyar katonák tétlenségére) részint a kommunisták terrorjával annyi öngólt lőttünk magunknak, hogy abból már nem tudtunk felállni. A nyugat szemében gyakorlatilag semmissé tettük politikai hitelességünket, amikor nem tudtunk önerőből megszabadulni Kun Béla bandájától és kimászni" a tanácsköztársaság mocsarából, amihez végül az Antant és a román hadsereg kellett.

Negyedik említésre méltó tényező a román köpönyegforgatás, mely Erdélyt még 1916-ban alku tárgyává tette és elérte, hogy a román átállásért cserébe az Antant Bukarestnek ígérje a legősibb magyar tartományt. Ennek a bizonyos titkos alkunak lett következménye az, hogy 1920-ban a románok nyugodt szívvel kérhették Erdélyt a győztesektől.

parizs_trianon.jpg

A döntések legfőbb fóruma a párizsi békekonferencia (forrás: nepszava.hu)

Összességében tehát Trianon traumája és katasztrófája mögött egyenlő arányokban fedezhető fel a hosszútávú magyar politika szerencsétlen döntéssorozata (Ausztriához való kapcsolódás), a nemzetiségekkel való végzetes viszonyromlás, a Tisza Istváni külpolitika merevsége (nem kötünk különbékét, nem lépünk ki), a Károlyi Mihály féle szerencsétlenkedés és a tanácsköztársaság bekövetkezése, mely tényezőket a nemzetközi helyzet "kovásza" fogta egybe, ami egyszerűen érdekeltté tette Franciaországot abban, hogy kis országok halmazává verje szét évszázados riválisát a Habsburg Birodalmat. Ez pedig a legvégső, ötödik tényező a nemzettragédiáért: az 1918 utáni évek nemzetközi helyzete, a nyugat-európai országok (legfőképp Franciaország) érdekrendszere.

Nemzeti gyászunkat azonban mindez a levezetés természetesen sem megvigasztalni, sem megkönnyíteni nem tudja, mert a 101 évvel ezelőtti események szétszakították népünket, örök sebet ejtve a magyarság igazságérzetén. /2021.06.04.14:09/

eremitha_szeles_legujabb.jpg

7 komment

IV. László, kun származású királyunk

2021. május 30. 01:09 - Eremitha

V.István és Erzsébet, kun hercegnő fia (IV. Béla királyunk unokája) bizony félig kun származású koronás főként uralta a Magyar Királyságot 1272 és 1290 között. Ebben az időszakban, az Árpád-kor végén a királyi hatalom már meggyengült és egyre inkább a tartományurak kezében volt a valódi hatalom. Közben egy időre jelentős szerephez jutottak az ekkor még elkülönülő és önálló identitással bíró, IV. Béla korában betelepült (a tatárok elleni összefogásra behívott) kunok is, akik jelentős önállósággal és a keresztény hitet elutasítva nomadizáltak, pusztáinkon vándorolva a Magyar Királyság határai között.

kun_laszlo.jpg

A kép forrása: omnia.ie

IV. László apja, V. István 1272-ben hunyt el, egy gyenge, széthúzó államot hagyva fiára. Az alig 10 éves trónörökös ráadásul ekkor még Gutkeled Joachim bán túszaként éldegélt annak uradalmában. A főúr az öreg király halála után elengedte a gyermeket, aki így IV. László néven végre elfoglalhatta a trónt.

Gyermek éveiben Joachim bánra támaszkodva inkább édesanyja Erzsébet intézte az ország ügyeit. Az 1270-es évekre azonban két, országos politikában is jelentős szerepet játszó csoport alakult ki, az egyik élén Kőszegi Henrik és Gutkeled Joachim, majd később a hozzájuk csatlakozó Babonics család, a másik élén Csák Máté (a Károly Róbert uralkodása alatti oligarcha nagybátyja) és Csák Péter állt. Mindkét párt Nyugat-Magyarországon rendelkezett birtokokkal, és mindkét párt ott akarta kiépíteni saját területi hatalmát.

1274-ben Kőszegi Henrik csoportja foglyul is ejtette az ifjú királyt, de a Csákok később kiszabadították. Végül a Fejér megyei Polgárdi mellett vívott csatában Kőszegi Henrik életét vesztette, de fiai folytatták politikáját. A Csákok és Kőszegiek közti polgárháború sokszor esztelen pusztításba ment át: 1276 márciusában például Csák Péter nádor feldúlta Veszprémet, pusztán azért, mert a püspöki székben a Kőszegi család egy tagja ült.

Gyermekkirályként kiszolgáltatva a főuraknak

A 10 évesen megkoronázott IV. László uralkodánának első 5-10 éve bizony teljes kiszolgáltatottságot hozott az ifjú király számára. Hol az egyik, hol a másik tartományúri tábor vonta befolyása alá. Bár az ő fején volt a korona, valódi hatalommal alig rendelkezett. Mikor pedig 15 évesen nagykorúsították, ellene fordult a magyar főnemesség egy része - politikai döntései és "kun-politikája" miatt (melyekről lesz még szó) - igy újra magára maradt, erősen megcsorbult hatalommal.

Háborúk a csehekkel

Ottokár cseh király nagy figyelemmel kísérte a magyarországi eseményeket, és miután érzékelte a gyenge magyar királyi hatalmat és az anarchiát okozó polgárháborús helyzetet, eldöntötte, megszerzi az országot. Ottokár 1273 áprilisában egy kisebb sereggel elfoglalta Győr várát. A külső veszély egy rövid időre rákényszerítette az urakat a közös fellépésre, a magyar sereg június közepén véres küzdelem árán visszavívta Győrt. Ám később Ottokár érdemleges ellenállás nélkül elfoglalta a kulcsfontosságú határszéli várakat és megyéket, Óvárt, Mosont, Győrt és Sopront. A konfliktus érdemleges magyar ellentámadás és békekötés nélkül fejeződött be. A Kőszegi-érdekcsoport a vezetése alatt álló fegyveres erőt arra használta fel, hogy ismét kezébe vegye az országtanácsot.

A második háború a Habsburgok felbukkanása miatt tört ki Csehországgal. Amikor Németország fejedelmei 1273. október 1-jén Frankfurtban a cseh Ottokár ellenében az addig kevéssé ismert Habsburg Rudolfot választották német királlyá, a cseh uralkodó nem fogadta el a választást. Az 1274. november 19-én tartott nürnbergi birodalmi gyűlés felhatalmazta Rudolfot, hogy Ottokárt megfossza tartományaitól.

kunlaszlo_festmeny.jpg

IV. László és I. Rudolf a csatatéren. Than Mór festménye. (Forrás: Wikipedia)

A harcban IV. László és a Gutkeled-Kőszegi klán vezette magyar sereg Rudolfot támogatta. 1278 nyarán a második morvamezei csatában Rudolf és az őt támogató magyar seregek győzelmet arattak Ottokár hadai felett. A diadala révén Ausztria a Habsburgok kezébe került.

Válsághelyzetek az országban

Alig múlt el a cseh veszély, máris újabb válság közeledett. A feudális magyar állam működési zavarát érzékelő egyházi vezetés szerette volna megerősíteni a királyi hatalmat, így 1277. május végére országos gyűlést hívtak össze a Rákos melletti mezőre, melynek célja az oklevelek szerint a „közjó” helyreállítása és „az országot és az egyházakat ért károk és pusztítások” ügyének megtárgyalása volt. Az országgyűlés törvényes korúnak nyilvánította a királyt, és kezébe adta az ország kormányzását, egyben jóváhagyta a Habsburg Rudolffal kötendő szövetségi szerződést. Ugyanakkor egyéb problémák is előkerültek. László 1277 közepén gyorsan és eltökélten látott hozzá a rákosi határozatok végrehajtásához: leverte a szepességi királyellenes lázadást, majd Kán Miklós vezetésével a Geregye testvérek Biharban formálódó tartományúri hatalmát törte meg. A király megnövekedett presztízsét a konszolidáció teljessé tételére kívánta felhasználni, a királyi biztosok a megyegyűléseken hatékony szigorral léptek fel, megkezdődött a szétzilált királyi birtokok állapotának rendezése, és napirendre került a király kiskorúsága alatti birtokadományok felülvizsgálata.

A kunok lázadása

A király belpolitikai sikereit Fülöp fermói püspök hazánkba érkezése szakította meg. A pápai legátus 1279 elején azért jött Magyarországra, mert László „kun módra, s nem katolikus szokás szerint élt”. A legátus fellépése hátterében egy főúri érdekcsoport állhatott, mely el akarta szakítani egymástól a királyt és fő támaszát, a kun haderőt. Ugyanezen főúri csoport sugalmazására születtek meg a kun törvények, melyek előírták erőszakos megtérítésüket, életük szabályozását. László kénytelen volt hozzákezdeni a kun törvények végrehajtásához, mire a kunok keltek fel ellene és pusztítani kezdtek a Tisza–Körös–Maros vidékén. IV. László a mai Hódmezővásárhely mellett, Hód tavánál 1282 nyarán győzte le haderőiket. A győzelem azonban egy kikényszerített helyzetben született, mert IV. László valójában nem akart hadat viselni édesanyja népe ellen. A csata után az ifjú király válságba került: a magyar főuraktól - akik elárulták és a pápánál bepanaszolták - eltávolodott és inkább a kunok közt szeretett volna támogatást találni.

kunok.jpg

Kun harcosok. Képek forrása: mercuriustour.ro

A nemesei által megalázott király mellett, fő vetélytársa Kőszegi Iván lett a nádor, ám László visszahívta a kunokat és csatlakozott hozzájuk. Az országban kettős hatalom kezdett kialakulni. A király az ország területén vonulgatott megmaradt kunjaival, egyre nagyobb terhet jelentve az országnak. A pápában többször felmerült a Magyarországra indítandó keresztes hadjárat gondolata is. A belpolitikai helyzetet súlyosbította, hogy 1285 elején ismét tatár hadak támadtak az országra. A Telebuga és Nögej kán vezette tatár hadak Pestig hatoltak, és az ország keleti részében végeztek nagy pusztítást. Felmerült – és még ma is van olyan nézet –, hogy a tatárokat László hívta volna be. Erre nincsen semmilyen bizonyíték.

A király meggyilkolása

IV. László egyéni tragédiájának betetőzése, hogy végül szeretett kunjai kezétől veszett el. 1290. július 10-én Körösszeg váránál kun előkelők – Árbóc, Törtel és Kemence – embereikkel rárontottak a sátrában alvó Lászlóra és orvul megölték. A gyilkosság közelebbi oka ismeretlen, és nem alaptalan a gyanú, hogy a közeli várúr, Borsa Kopasz részes volt a gyilkosságban.

Halála után az ország főurai úgy gondolták, hogy II. András utószülött István néven született fiának gyermeke, a Velencében nevelkedett András lehet az ideális király. A főurak szempontjából mellette szólt, hogy nem volt hazai támogató bázisa, és a külföld sem ismerte el, így gyenge központi hatalmat hozhatott megválasztása.

III. András 11 évnyi (1290-1301) jellegtelen uralkodásával végleg kihalt az Árpád-ház. Új korszak kezdődött eleinte a teljes káosz és válság éveivel, majd a rendteremtő Anjouk felbukkanásával. A kunok beolvadtak a magyarságba, de történelmi emlékezetünk megjegyezte: hajdanán egy királyt adtak hazánknak.

Felhasznált irodalom:

  • Harmat Árpád: Árpád-házi királyaink II. (1131-1301) - tortenelemcikkek.hu (2015.01.19.)
  • Bertényi Iván, Gyapay Gábor: Magyarország rövid története. Maecenas Kiadó, Bp., 2001
  • Kristó Gyula - Makk Ferenc: Az Árpád-házi uralkodók. IPM könyvtár sorozat, Budapest, 1988.

eremitha_szeles_legujabb.jpg

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása
Remete