Adolf Hitler (1889-1945) a világtörténelem egyik legismertebb alakja, hiszen az emberiség krónikájának eddigi legpusztítóbb világégésében játszott kulcsszerepet, amikor Lengyelország 1939-es lerohanásával kirobbantotta a második világháborút. A történelem legnagyobb fegyveres küzdelme körülbelül 40-50 millió halálos áldozatot követelt csak Európában (és további 20-30 milliót a Föld más részein, főleg Kínában). A legtöbb áldozat a Szovjetunió népei közül került ki, legalább 20-25 milliós elesettel. Mindez az irdatlan számú halott egyetlen ember megalomán tervei, hódító törekvései és mindenki legyőzni akaró törekvései nyomán hunyt el. Kérdés azonban: Adolf Hitler miként gondolt meghódítandó ellenfeleire? Milyen volt ellenségképe? Kikről hitte, hogy könnyű és kikről, hogy nehéz ellenfelek lesznek?

Hitler 1922-ben emberi körében, Münchenben (forrás: Imagno/Getty Images, vox.com)

Hitler gondolkodás-módjára óriási hatást gyakorolt az első világháború, melyben aktívan vett rész, mégpedig futárként szolgálva a nyugati fronton, egyszerű, Gefreiter rendfokozatban (ami leginkább a tizedesnek felelne meg).  Mélyen megviselte a franciák elleni sok éves eredménytelen harc, majd a végső vereség is 1918-ban. Megalázónak érezte a compiegnei fegyverszünetet, a versaillesi békét, miként a hazájára kiszabott büntetések sokaságát is (terület elcsatolások, jóvátétel, haderő-korlátozás).

Hitler az I. világháborút lezáró fegyverszünet napján 29 és fél éves volt. Akkoriban bosszúszomj, revans-vágy és a politikai életben való részvétel terve foglalkoztatta. A Reichswehr alkalmazásában - továbbszolgáló katonaként, de már civilben - a müncheni pártokat figyelte meg, miközben a Német Munkáspárthoz való csatlakozást fontolgatta. Végül megtette a pártba való belépését és rögtön annak átalakításán fáradozott. (Hitler 1921 július 29-én lett a párt elnöke, melynek neve [1920 február 24-től] lett Nemzetiszocialista Német Munkáspárt.)

Náci pártgyűlés 1934-ben, Nürnbergben (forrás: smithsonianmag.com)

Megkezdődött politikai pályafutása, melyben az első lépéseitől kezdve nagy szerepet kapott három "motívum": 1.) revans és bosszúvágy a nyugati demokráciák felett, elsősorban Franciaország és Anglia megbüntetésével 2.) bűnbakok találása a kudarcokért a zsidók és kommunisták képében 3.) a német középrétegek harciasságának felkorbácsolása nacionalista szólamokkal. A "mesterhármas" bevált: a nyugat-ellenesség, a zsidó-gyűlölet és a nacionalizmus hármasa erős egységbe tömörítette a 20-as és 30-as évek németségét (eleinte leginkább a kispolgári rétegeket, akiknek hatalmat ígért).

A Führer ellenségképe a 20-as években

Hitler a 20-as években két ellenséget jelölt tehát meg hívei és népe számára: a nemzetközi zsidóságot és a Nyugat-európai népeket. Közülük pedig legelső helyre azok a franciák kerültek, akik ellen 1914 és 1918 között olyan elkeseredetten harcolt maga is például Somme lövészárkaiban. A Führer szentül hitte, hogy hazájának első számú katonai ellensége Franciaország. A 20-as években egyre látogatottabb tömeg-rendezvényein és beszédein nyilvánosan gyalázta a versaillesi békeszerződést (nem egyszer földre dobva annak egy-egy példányát), semmissé nyilvánítását követelve. 

A 20-as évek vége és a 30-as évek eleje meghozta a nácik nagy népszerűség-növekedését is: lett saját újságjuk (Völkisher Beobachter), hatalmas pártszékházuk (Barna Ház, München) lettek anyagi forrásaik (a német gyárosok adományaiból [akik a kommunista előretörést nácikkal akarták megakadályozni]) és hatalmas létszámú tagságuk. Az SA (Sturmabteilung) erőt demonstráló félkatonai jelleggel ruházta fel mozgalmukat és egyre inkább kormányzás-képes erőként tüntette fel Hitrler pártját.

Felül a Bürgerbraukeller söröző (Hitler első nagy sikereinek színtere), alul a híres Barna Ház a nácik müncheni központja

Közben általánosan ismertté vált a náci ideológia két kulcseleme is - az Élettér elmélet és a Fajelmélet - melyek újabb ellenségképeket teremtettek a németség számára. Ezúttal már nem a nyugat, hanem a kelet került középpontba, hiszen a magasabb-rendű németség számára (fajelmélet) az alsóbbrendű szláv népek, lengyelek, oroszok területeinek elvételét végrehajtható célként kezdte emlegetni a hitleri retorika (élettér elmélet).

Hitler ellenségképe a háború kirobbanásakor

Hitler tehát a háború kirobbanásakor (1939-ben) - 6 éves kancellári múlttal és háborúra való felkészüléssel a háta mögött - legfőbb katonai ellenségnek Franciaországot tekintette, de második célpontnak az alsóbbrendű Kelet-európai népeket jelölte meg, úgy gondolva, hogy hatalmas létszámuk (és nagy területeik) dacára könnyen legyőzhetőek (éppen alsóbbrendű képességeik okán) Mindez sokat elárul az utókornak Hitler gondolkodásáról. Bár Franciaországot 1940 májusában és júniusában valóban gyorsan eltiporta (majd elégtételt  véve az I. világháborus német vereségért a fegyverszünet aláírásához előhozatta azt a  bizonyos vasúti kocsit ahol 1918-ban Németországot megalázták az akkori fegyverszünettel) a Szovjetunió elleni harchoz még neki is nagyon neki kellett gyürkőznie. 

A francia hadsereg, Belgium és Hollandia legyőzése (forrás: wikimedia.org) Három zseniális német tábornok: Heinz Guderian, Erich von Manstein és Erwin Rommel vitte sikerre a Fall Gelb hadműveletet.

Hitler nyilván tudta, hogy az 1939-ben 170 millió lakosú (hazájánál kétszer népesebb) és Németországnál 40-szer nagyobb Szovjetunió komoly tartalékokkal rendelkezik (nyersanyagban, ipari termelésben és emberanyagban), de őszintén hitt a németség felsőbbrendűségében, mely képes az erőkülönbség legyőzésére is. Hitler világhódító terve tehát részben realitásokra részben viszont téveszmékre épült: Franciaországot legyőzhetőnek gondolta (ebben nem tévedett) újszerű haditervei és páncélos-hadviselése révén (a Maginot-vonal villámháborús megkerülésével), csak úgy mint a Kontinens egyéb országait is (melyeket katonailag szintén gyengébbeknek ítélt). Ugyanakkor a Szovjetuniót lebecsülte - és miután a harcok kezdetén még átmeneti békét kötött vele (időnyerés céljából) - 1941 júniusában gyors győzelmekben reménykedve támadta meg.

A Barbarossa-hadművelet (1941 június 22 - december 5.között) Az eredeti tervek egészen az AA vonalig (Arhangelsz - Asztrahán) irányozták elő a német offenzívát.

A Barbarossa-hadműveletben óriási, 3,5 milliós haderőt összpontosított Sztálin hadserege elleni offenzívára (mely az akkori német hadsereg közel felét jelentette), de az év végére tudomásul kellett vennie, hogy ez is kevés lesz a győzelemhez. Az "A-A vonalat" (A-A Line) nem sikerült elérniük, sőt Moszkva alatt egy komoly vereséget is el kellett könyvelniük [moszkvai csata] A szovjet T-34 harckocsi-program eleinte minőségben és mennyiségben is [később (1943-tól) már csak mennyiségben] de felülmúlta a német páncélos-gyártást, a szovjet élőerő- és ipar-tartalék pedig a német gazdaságot. A sztálingrádi vereség (1943 február 2.) fordulatot hozott, így innentől 1944 őszéig - néhány kisebb megtorpanástól és ellentámadástól eltekintve (mint a kurszki tankcsata) - folyamatos német visszavonulás következett a Szovjetunió európai területein.

Hitler gondolkodása ellenségeiről 1944-től

Hitler ellenségképeit illetően a második nagy tévedését az Egyesült Államok hibás megítélése jelentette. Háromszorosan is hibázott: 1.) Lebecsülte az 1941 és 1944 közti kölcsönbérleti szállítások hatásait, melyek viszont hatalmas mennyiségű hadianyagot juttattak az USA -tól a Szovjetuniónak 2.) Nem hitt Amerika hadba-lépésében 3.) Lebecsülte az amerikai csapatok méretét és ütőképességét az 1944 nyarától kialakuló nyugati fronton.

Forrás: Kása István "Lend-Lease" szállítások az Amerikai Egyesült Államokból a Szovjetunióba a második világháború alatt, 1941-1945.

A Führer az egységes, homogén nemzetekben hitt, melyeket erősnek tartott, ám a heterogén, "népek kohójának" gondolt Egyesült Államok épp ellentéte volt ennek a felfogásnak. Amikor 1944 decemberében még egy utolsó nagy ellentámadásra adott parancsot az amerikaiak ellen (ardenneki offenzíva), így fogalmazott legutolsó eligazításán:

"A történelem folyamán soha nem volt ellenségeinkhez hasonló szövetség, mely annyira heterogén elemekből tevődött volna össze, annyira széthúzó célokkal, ultrakapitalista államok az egyik oldalon, ultramarxisták a másikon. Egy haldokló világbirodalom, Nagy-Britannia az egyik oldalon; egy gyarmat, amely örökségre pályázik, az Egyesült Államok a másik oldalon. Olyan államok, melyek célkitűzéseiket napól napra, mint a hálója közepében ülő pók képes követni az eseményeket, megfigyelheti, hogyan válnak ezek az ellentétes törekvések egyre erősebbekké. Ha most sikerül néhány erőteljes ütést rájuk mérnünk, úgy minden pillanatban megtörténhet, hogy az egész mesterségesen összetákolt front gigászi robajjal, egy csapásra összeomolhat. ..." (Forrás: Zagebesprechungen im Führer Hauptquartier. Herausgegeben von H. Heiber. Stuttgart 1962. 232.I.) 

Az utolsó német ellentámadás azonban elakadt 1945 januárjában és a III. Birodalom határait elérték a szövtségesek (nyugaton az amerikaiak, keleten az oroszok. Az idézett szövegből világosan kiderül, hogy Hitler Nagy-Britanniát egy elavult és túl nagy gyarmat-birodalmával elfoglalt, így valójában gyenge középhatalomnak gondolta, mely szerinte ugyanúgy könnyen legyőzhető, mint Franciaország. Ez volt a Führer harmadik nagy tévedése (a Szovjetunió és az USA lebecsülése után). A brit légierő 1941 nyarán és őszén igencsak megleckéztette a Luftwaffét és az angol hadsereg előbb Afrikában (El-Alamein), majd 1944 után a nyugati fronton is nagyon komoly haderőt tudott felvonultatni a németek ellenében.

Az utolsó képek egyike Hitlerről, amint 1945 tavaszán épp gyerekkatonákat tüntet ki a kancellária udvarán (forrás: barbarapicci.com)

Összegzés

Adolf Hitler világképe az 1939 utáni évek világáról egy torzult felfogást tükröz, melyben ugyan helyet kap némi realitás (például bizonyos országok haderejének legyőzhetőségéről), ám túlontúl sok fantazmagórával telített, a felsőbbrendű német katonák és felsőbbrendű német hadiipar legyőzhetetlenségéről illetve a szuperhatalom USA illetve Szovjetunió hatalmas gazdasági potenciáljának lebecsüléséről. Mindez előrevetítette már 1941-ben a Szovjetunió megtámadásakor Németország vereségét, még ha ezzel Adolf Hitler csak 1945 április 30-án is nézett szemben, amikor fejéhez emelte pisztolyát a berlini kancellária-bunker legbelső szobájában. 

2021.05.24.19:20