Eremitha

Érdekességek egy eremita történésztől

Adolf Hitler személyi testőre [10.]

2020. május 19. 13:45 - Eremitha

Aki gyakran nézeget második világháborús archív fényképeket, az Adolf Hitler környezetében könnyen felfigyelhet egy magas, jó kiállású, erőteljes alkatú fiatal SS tisztre, aki szinte mindig a Führer mellett tartózkodik. Ő Otto Günsche SS-Sturmbannführer (őrnagy) Hitler személyi testőre és adjutánsa. A SS igazolványa szerint 193 centi magas (fogságban rögzített adatlapján 189 centis) férfi 1944-ben alig 27 évesen azon kevesek közé tartozott, akiben a Führer haláláig megbízott. Günsche végigkísérte ugyanis Hitler utolsó esztendejét, ott volt halálakor is, a berlini kancellária kertje alatti bunkerben, annál a vasból készült ajtónál állva, mely mögött a Führer (feleségével együtt) végzett magával 1945 április 30-án. Ő cipelte fel holttesteket a kancellária udvarára és égette el, miközben tisztelgett a rangidős náci vezetőkkel együtt.

otto_gunsche1.jpg

Otto Günsche Jénában született 1917-ben. Korán kezdődő és gyorsan felívelő karrierjét sportos, katonás illetve nagyon magas alkatának köszönhette: alig volt 17 éves, amikor a 30-as években szerveződő náci mozgalom toborzói felfigyeltek jó kiállására és rábírták a csatlakozásra. Így a középiskolából kiiratkozva, Günsche 1934-től lett az NSDAP (Nationalsozialistische Deutsche Arbeiterpartei) majd az SS (Schutzstaffel) tagja.

Az SS -ben eleinte nem kaphatott tiszti rendfokozatot, mert soha nem volt katona, így egy gyorsított kiképzést követően altisztként, mint őrt alkalmazták a párt különböző megmozdulásain. Hitlerrel 1936-ban találkozott először és kifejezetten jó benyomást tett a Führerre. Günsche külső megjelenése tökéletesen megfelelt a nácik által terjesztett és Hitler mániájává vált "árja felfogásnak" mely szerint a "tiszta vérű" azaz minden ősében német származású árja személy egy felsőbbrendű faj tagja, aki a többi nemzet felett áll (übermensch) és ezt magas termete, szőke haja illetve magas homloka is bizonyít. Günsche épp ilyen volt, ezért is vette maga mellé később a Führer. (Érdekes hogy maga Hitler illetve az SS feje, Heinrich Himmler a lehető legtávolabb állt ettől a megjelenéstől, ami a legkevésbé sem befolyásolta őket.)

otto_gunsche2.jpg

Otto Günsche SS-Obersturmführerként (főhadnagyi rendfokozatban)

Komolyabb előrelépést a háború kirobbanása hozott Günsche számára, aki 1939-ben került a Hitler környezetébe. A források szerint 1940 június 22-én Compiegne -ben, Franciaország kapitulációjának aláírásakor már testtőrként volt jelen Hitler mellett.

1941-ben Günsche tiszti kiképzésen vett részt, majd hivatalosan is a Leibstandarte SS Adolf Hitler páncéloshadosztály tagja lett, mégpedig hadnagyként. Később, 1942-ben már mint SS-Untersturmführer szerzett harctéri tapasztalatokat a keleti fronton, a Szovjetunióban. Az 1943-as esztendő újabb fordulatot hozott az ifjú tiszt számára: január 12-én ugyanis próbaidőre Hitler adjutánsa lehetett. A munkakört 7 hónapon keresztül, egészen 1943 augusztusáig tölthette be, majd újabb fél évnyi frontszolgálat következett, 1943 augusztus és 1944 januárja között. (Ezen idő alatt a keleti fronton, majd egy ideig a megszállt Franciaországban szolgált.)

Az igazi nagy áttörést 1944 február hatodika hozta el Günsche számára, amikor véglegesen és hivatalosan is Adolf Hitler személyi testtőre és adjutánsa lett, mégpedig előléptetéssel, mint SS-Hauptsturmführer (százados). (Az SS-ben használatos rendfokozatokról.) Innentől egy teljes esztendőn keresztül, egészen Hitler öngyilkosságáig (1945 április 30-ig) a Führer mellett maradt. Közben SS-Sturmbannführeri (őrnagyi) rendfokozatot kapott és hatásköre kiterjedt minden Hitler biztonságával kapcsolatos ügyre. Ott volt Hitler találkozóin, megbeszélésein és szinte minden útján. A biztonsági szolgálat megkerülhetetlen tisztjévé vált, hiszen ha valaki a Führer elé járult, előbb vele kellett, hogy egyeztessen.

otto_gunsche3.jpg

Günsche jelen volt az 1944 július 20-án végrehajtott merényletkísérletnél is, a Führer rastenburgi főhadiszállásán, amikor Stauffenberg ezredes egy táskabombát helyezett el a Hitler által tartott megbeszélésen. Hitler túlélte a robbanást, miként Günsche is, bár mindketten megsérültek. Később az ardenneki ellentámadás kudarca után, - 1945 január 16-án, amikor az amerikaiak megközelítették a német határt - Hitlerrel együtt vonult le a berlini kancellária kertje alatt fekvő, 5 méteres mélységben megépített Führer-bunkerbe. Innen eleinte néha feljött Hitler a kancellária épületébe (mint például 56. születésnapján, 1945 április 20-án), de utolsó napjait már folyamatosan lent töltötte.

otto_gunsche4.jpg

Günsche a legfőbb náci vezetőket kíséri; balról jobbra: Keitel, Göring, Hitler, Bormann

A háború 1945 tavaszára végleg elveszett Németország számára. Hitler 1945 április 30-án öngyilkosságra készülve először Günschével közölte szándékát. Megparancsolva neki, hogy amint meghallja a Führer-szobából a halálos lövéseket, azonnal vigye fel holttestét (és felesége tetemét) a kancellária udvarára és égesse el. Günsche eleget tette a parancsnak, ő lépett be először Hitler szobájába és ő vitte fel karjaiban a holtesttét is. Egy bombatölcsérben 200 liter gázolajjal öntötte le a két testet és náci karlendítéssel várták meg (a náci vezetőkkel, Borman és Göbbels társaságában), míg a Führer teteme végleg elég. Ezt követően a bunker kiürült: többen öngyilkosok lettek (mint Göbbels, Krebs és Burgdorf) a többiek pedig menekülni próbáltak, köztük Günsche is.

Otto Günsche 1945 május 2-án, Berlin kapitulációjának napján került szovjet fogságba. Sztálin parancsot adott moszkvai kihallgatására, így az NKVD hosszú hónapokig vallatta a szovjet fővárosban. Végül 11 évet töltött börtönökben, az utolsó években már az NDK területén, Bautzenben. Itt is engedték szabadon, 1956 május 2-án.

otto_gunsche5.jpg

Günsche épp utasításokat kap a kancellárián a Führertől

Élete második 40 évét Günsche Lohmarban, Észak-Rajna-Vesztfália tartományban töltötte és csak 86 évesen, 2003-ban halt meg szívelégtelenségben.  Életvidám optimizmusát és örök jókedvét az utolsó pillanatokig megőrizte. Képek tanúsága szerint idősen is aktív társas életet élt. Három gyermeket hátrahagyva hunyt el, szeretett Németországában.

otto_gunsche6.jpg

A fenti képen fehér öltönyben, már idősen látható Günsche, amint barátaival találkozik. Hosszú és érdekes élet után távozott az élők sorából, utolsók közt a Führert közvetlenül ismerők közül.

eremita_uj_szeles.jpg

2020 május 19.13:45 

112 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://eremitha.blog.hu/api/trackback/id/tr8315707160

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pilotax 2020.05.20. 10:00:17

"...1941-ben Günsche tiszti kiképzésen vett részt, majd hivatalosan is a Liebstandarte SS Adolf Hitler páncéloshadosztály tagja lett,..."

Apró tárgybeli tévedés. A Liebstandarte 1941- ben NEM volt páncélos hadosztály, hanem páncélgránátos hadosztály volt. Csak 1942 végén kezdték meg a páncélos hadosztállyá történő átszervezését.

Eremitha 2020.05.20. 10:36:17

@Walter_Dornberger: @Kovacs Nocraft Jozsefne: Javítottam az elgépelést! Köszi, hogy szóltál! :)

ZON 2020.05.20. 10:38:35

Eddig minden forrásból benzinre emlékeztem az égetésnél.

Control. 2020.05.20. 11:00:34

Hihetetlen, hogy mi mindent láthatott Hitler oldalán, szolgálati ideje alatt. Ott volt a nagy döntéseknél, a haditervek kiötlésekor, a Füherre dührohamainál, stb.

@ZON: A dízelmeghajtású járművek (dízel teherautók, személyautók) üzemanyaga nem a benzin, hanem a gázolja. Amikor Günsche megszervezte a Führer elégetését, felhívta telefonon Erich Kempka sofőrt (Hitler személyes sofőrét), hogy engedjen le járművekből 200 üzemanyagot. Az a bizonyos üzemanyag lehetett gázolaj is. A Porsche elég sok dízel meghajtású teherautót gyártott.

Elk_nick 2020.05.20. 11:07:30

Az első világháború alatt született, végignyomta a másodikat, vendégeskedett 11 évet a Szovjetunióban. Aztán - a fénykép tanúsága szerint nem összeszakadt - öregemberként, 86 évesen hunyt el. Mégis lehet valami genetikailag ebben az übermensch dologban... :)

Inner Circle 2020.05.20. 11:09:52

Jó cikk és érdekes történet. Gondolom, 17 évesen az NSDAP-be kb. azzal vették be a srácot, hogy "Lépj be, majd mi rendet csinálunk, neked igazából nem kell csinálni semmit, csak állj oda, meg vidd a padokat, ha söröznénk. A gázsi fix." Aztán pár év múlva "Kéne valaki a főnök mellé." Aztán még pár év múlva ott áll pár száz liter üzemanyaggal. Mint Rosencrantz és Guildenstern.

toncsi64 2020.05.20. 11:14:31

Nem vagyok hozzáértő (csak kíváncsi), de mennyire jellemző egy ilyen beosztásból frontszolgálatra "járkálni" ?!

csakeztengedte 2020.05.20. 11:39:52

Locsolhatta volna hamarabb is.

Argus_ 2020.05.20. 11:47:14

@toncsi64: Hitler szerette ide - oda "pakolászni" az embereit. A III. Birodalom hadseregében gyakran helyezték át teljesen más frontokra a tiszteket, tábornokokat. Egyszer keleti front, aztán nyugati, majd vissza keletre, végül le Olaszországba.

ZON 2020.05.20. 11:52:08

@Arkadiai: " A diktátor előzetes rendelkezése nyomán a holttesteket kiszállították a bunkerből, majd benzinnel lelocsolták és elégették őket. A náci Németország vezérét és annak feleségét a kora esti órákban, egy bombatölcsérben temették el." - Rubicon.hu (Azt hiszem, elég hiteles oldal.)

Porsche gyártású tehergépkocsi pedig szerintem nem létezett soha. Sem benzines, sem dízel.
Traktorokat viszont gyártottak a háború után.

2020.05.20. 11:56:26

@apro_marosan_petergabor: Lehet, hogy ezért vallatták hosszasan az NKVD-nál, hogy végre mondja azt, amit hallani akartak, ti. hogy Hitler elmenekült a Déli sarkra vagy a Marsra egy Horten 2252 XXL-en.

Control. 2020.05.20. 11:57:54

@ZON: Nem csak teherautókat, de harckocsi motorokat is gyártott a Porsche. Ami a Rubicont illeti, nem az újság, hanem a történész az érdekes, aki írta a cikket. A Hitler felgyújtásához használt üzemanyag lehetett benzin, de lehetett éppen gázolaj is. De ha benzin, akkor benzin.

laci_52 2020.05.20. 11:59:29

Nagyon jó cikk, köszönjük! A politikai színezetű kommentek viszont elmaradhattak volna. Günsche élete nem volt könnyű és nem kell(ene) tettei miatt utólag elmarasztalni.

2020.05.20. 12:04:33

@laci_52: főleg, hogy végigjárta a maga poklát 45-től 56-ig.

Imre Ferenczy 2020.05.20. 12:09:40

@cicmen: vedd észre ezek a filmek pont olyanok ahol a nagylábat meg az oak sziget kincsét keresik aztán jól tele pakolják reklámmal

Imre Ferenczy 2020.05.20. 12:11:17

@Elk_nick: @cicmen: vedd észre ezek a filmek pont olyanok ahol a nagylábat meg az oak sziget kincsét keresik aztán jól tele pakolják reklámmal

AngeI 2020.05.20. 12:23:21

@cicmen: De tényleg az összes tv csatorna ezzel van tele, miközben a megmaradt európai zsidó közösségeket, a liberálfasiszták által betelepített fanatikus iszlám fenyegeti elsősorban:

zsido.com/gettoba-vonulnak-francia-zsidok/

---

AngeI 2020.05.20. 12:25:52

De tényleg az összes tv csatorna ezzel van tele, miközben a megmaradt európai zsidó közösségeket a liberálfasiszták által betelepített fanatikus iszlám fenyegeti elsősorban:

zsido.com/gettoba-vonulnak-francia-zsidok/

---

ZON 2020.05.20. 12:26:01

@Arkadiai: "A Porsche AG, vagy teljes nevén Dr. Ing. h.c. F. Porsche Aktiengesellschaft német autógyártó cég, amit 1931-ben Ferdinand Porsche alapított Stuttgartban műszaki tervezőirodaként" "A motorgyártás 1948-ban Gmündben (Karintia) a Porsche 356 számára készült négyhengeres boxermotorral kezdődött, ami egy továbbfejlesztett VW motor volt."
Wiki a Porschéról

Teljesen kevered a fogalmakat a tervezés, és a készítés között. Kérlek, linkelj be egy Porsche teherautóról készült képet.

AngeI 2020.05.20. 12:50:41

@Arkadiai:
A német haderő alapvetően benzint használt járműveihez. Benzinüzeműek voltak a Tigris és a Párduc harckocsik, és az Opel teherautók is.
A Tigris megalkotásakor eleinte valóban dízel-elektromos meghajtást akartak, de mivel a prototípus megbízhatatlannak tűnt, maradtak a benzines meghajtásnál.

2020.05.20. 12:53:36

@/\ngel: ezek a liberálfasiszták mások, mint a balliberálisok?

2020.05.20. 12:59:37

@Elk_nick: hát eléggé überlebte a dolgokat :). Érdekes, hogy sok, mindenféle nemzetiségű katona, olyanok is, akik súlyosan megsebesültek, vagy hosszú időt töltöttek fogságban, igen sokáig élt utána.

apro_marosan_petergabor 2020.05.20. 13:04:54

Valószínüleg Günsche valóban nem tett semmi rosszat, mint személyi testőr, meg mint katona, ellenkező esetben nem élte volna túl a Szovjetuniót. Ahol azok is meghaltak, akik teljesen ártatlanok voltak, mint a 600.000 magyar málenkij robotos, akinek csak a fele jött haza hosszú borzalmas évek után.
Tovább morfondírozok, s ellentmondok saját magamnak. De, súlyosan bűnösök is vígan túlélhették a kommunista rendszert, sőt! Hiszen a magyar kommunista AVH állományának egy része a nyilas keretlegényekből került ki, akik derekas meggyőződésben vertek tovább az Andrássy 60-ban, immáron kommunistaként, vagy kommunista szolgálatban - akár a kommunistákat, akár az osztályidegeneket, akár bárkit - esetleg azokat a zsidókat akik megúszták Auschwitzet, vagy bárkit, aki nem tetszett Rákosi-Rajk-Kádár kiemelt csicskáinak.

flydomi 2020.05.20. 13:40:50

@a szürkebarát ötven árnyalata:
Hasonloak.De az illibsi náci fasisztakat nem tudják überelni..........

vakablak 2020.05.20. 13:46:30

10 év orosz fogság után az NDK-ba viszik, ahol további egy évig börtönben tartják, majd pedig 1956-ban, szabadulása hónapjában "átkerül" az NSZK-ba. Ezen elsőre megütköztem, hiszen az NDK-ból nem lehetett csak úgy átutazni az NSZK-ba. 1956-ban viszont még lehetett, a falat csak 1961-ben kezdték építeni.

AngeI 2020.05.20. 13:58:51

@a szürkebarát ötven árnyalata: Minden liberálfasiszta balliberális, de nem minden balliberális liberálfasiszta.

Argus_ 2020.05.20. 14:01:31

@vakablak: Günschet az NDK-ban engedték szabadon, Bautzen börtönéből. Aztán települt át az NSZK-ba. De ehhez a falnak semmi köze. Az csak Berlinben volt.

AngeI 2020.05.20. 14:05:09

@apro_marosan_petergabor: Günsche valszeg túl értékes tanú volt ahhoz, hogy péppé verjék. Alaposan kikérdezték, majd egy tíz évre tartalékba helyezték, hátha szükség lesz még rá. Péter Gábor se bántotta egyébként Ujszászyt, a horthysta titkosszolgálat vezetőjét. Sőt elég jó viszony alakult ki köztük.

2020.05.20. 14:28:26

@flydomi: ja, hát az már NB I.

2020.05.20. 14:29:52

@/\ngel: ha lusta lennék gondolkodni, még akár el is hinném

Scott Tenorman Must Die 2020.05.20. 14:33:12

@birkamenet: de te azt már úgysem fogod megélni

chrisred 2020.05.20. 14:39:03

"(Érdekes hogy maga Hitler illetve az SS feje, Heinrich Himmler a lehető legtávolabb állt ettől a megjelenéstől, ami a legkevésbé sem befolyásolta őket.)"

A korabeli vicc szerint: hogy néz ki az igazi árja? Magas mint Goebbels, karcsú mint Göring és szőke mint Hitler.

birkamenet 2020.05.20. 14:57:55

@/\ngel:

milyen az a liberál-fasiszta te drága fideSS-esem, koncentrációs táborba visz, ha nem vagy a híve a szólás szabadságnak, emberi, polgári jogoknak, a demokratikus államnak?

Meg habzó szájú gyűlölet beszédeket nyomat arról, hogy a fideSS-es lény fajilag, genetikalag alacsonyabb rendű lény, nem való a magyar atomtudós társadalomba?

Meg meghirdeti, hogy a liberális utcákba be ne merjen jönni egy darab migri fideSS-es se, mert tranzitzónába zárja és ott éhezteti ki?

Meg bajer meg bencsik írásokat, meg origót meg Hír Tv-ét éget el?

Jaj mondd már meg, mert nem tudom összerakni, hogy hova kellene menni hogy fasiszta liberálist lássak. Mondjuk orbán ott van egynek, de ő azt mondja, hogy egyszerre mindig csak az egyik volt, a kettő együtt sose.

AngeI 2020.05.20. 15:10:15

@birkamenet: Hát ennek se füle se farka. Liberálfasiszta az, aki valóságidegen, kártékony pc idióta elgondolásait próbálja rákényszeríteni a társadalomra. Pl úgy, hogy a migráció felpörgetésével betelepíti a fanatikus iszlámot Európa nagyvárosaiba. A fanatikus iszlám első számú célpontjai pedig a zsidó közösségek.

www.hetek.hu/kulfold/201712/belso_menekultek_uj_antiszemita_hullam_europaban

"Több mint 70 évvel a holokauszt után újra súlyosbodik az antiszemitizmus problémája Európában. Egyes vélemények szerint olyan verbális és fizikai támadások fordulnak elő, amelyekről sokan nem gondolták volna, hogy a 2. világháború után újra megjelennek a kontinensen. Az 1930-as évekhez képest azonban lényeges különbség, hogy Nyugat-Európában nem a hagyományos szélsőjobboldali pártok jelentik a legnagyobb fenyegetést a zsidóságra nézve. A kontinensen élő zsidók helyzete főleg a muszlim bevándorlók miatt változott meg, akik közül sokan zsidógyűlölő kultúrából érkeztek. Emellett baloldali körökre lett jellemző az antiszemitizmus, amelyek a népes muszlim tábor szavazatait igyekeznek megszerezni."

birkamenet 2020.05.20. 15:17:22

Azért ennek a Günschének a magassága és az IQ szintje valami hatalmas reciproka volt egymásnak.

Valami hihetetlen elvakult ostoba egy felszopó volt, aki nemcsak hogy végigasszisztált egy történelmi és háborús bűnös mellett, agyilag fel se fogta a vezíre népirtását, hanem ő annyira imádta ezt a népirtót, hogy még a tetem eltüntetését is magára vállalta, megrendült karlendítéses hitvallási ceremónia közepette.

Azért az ő élete a magyar valóságra vonatkozóan is remek elrettentő példa: az ostoba, gondolkodni képtelen felszopókat bármire ráveheti egy félrevezető retorikájú idióta, az ostoba birkatömeg meg a halálba is követi az imádott vezírét. Minél jobban okádja a führer a másfajtákra a rühelletét, érdekes módon, annál több elvakult követője lesz!

Aztán amikor a vezír meg a rendszere bekrepál és visszatér a normalitás, akkor az asszisztáló felszopó birka is kijózanodik és valszeg maga se hiszi el, hogy mi mindenbe tudta őt egy történelmi szélhámos belehúzni. A szabadulása után ezért meglepő módon képes integrálódni a normális társdalmi rendbe.

Ellentétben az örök idiótákkal, akik a vezír bekrepálása után még sokáig zokognak és életük végéig visszavárják őt.

chrisred 2020.05.20. 15:19:36

@/\ngel: Ha az a fasiszta, aki a saját nézeteit rá akarja erőltetni a társadalomra, akkor lényegében minden politikus annak számít. Ez egy szép XIX. századi anarchista felfogás.

birkamenet 2020.05.20. 15:30:14

@/\ngel:

értem, akkor tehát a te orbánod a kártékony, valóságidegen, az európai kulturidegen illiberált idióta elgondolásaival, a nem illiberáltak elleni gyűlöletbeszédeivel amit az országra erőltet - liberálfasiszta. Na akkor ezt most legalább megtudtuk, bár kétségek eddig se voltak, ez mind benne van a napi hírekben, mi ebben az új?

birkamenet 2020.05.20. 15:34:38

@/\ngel:

az meg külön röhej, hogy a zsidók hirtelen milyen fontosak lettek nektek fideSS náciknak. Akkor meg irány az SZDSZ-hez, csókolgassátok őket, már alig várják, hogy egy fideSS-es védje meg őket!

birkamenet 2020.05.20. 15:44:21

@Gleccsertetű:

mi van fideszofasisztám (mert egy fidess trollt csak nem lehet liberálnak nevezni), rám akarod erőszakolni a véleményedet?

Egyébként írtál már életedben egy mondatnál hosszabb kommentet?

AngeI 2020.05.20. 16:03:57

@chrisred: Az mániás intenzitásra és a vitaképtelenségre utal a fasiszta kitétel a liberálfasiszták esetében (is).

AngeI 2020.05.20. 16:09:57

@birkamenet: Valóságidegen gondolkodásmód és politika az, amikor totálisan idegenkultúrából, fanatikus vallási közegből származóm, zömmel 45 alatti fiatal férfiakkal akarjátok telerakni az európai nagyvárosokat súlyos biztonsági kockázatot hozva legdirektebb módon a zsidó közösségekre, a homoszexuálisokra , de persze a többségi társadalomra is.

AngeI 2020.05.20. 16:11:14

@birkamenet: Számotokra meg hirtelen mennyire nem lettek fontosak. Ez a súlyosabb kérdés, amin emberéletek múlnak..

Fortress_ 2020.05.20. 18:03:06

@chrisred: Hitlert is és Himmlert is zavarta valamelyest, hogy külsejükben nem felelnek meg az általuk eszményített képnek. Hitler például nem látott jól, de nem akart szemüveget viselni, mert azt nem tartotta elég "árja dolognak" így inkább kínlódott és például speciális írógépet használt, mely jó nagy betűkkel írt. Amellett mindig válltöméses zubbonyt viselt, hogy férfiasabb testalkata legyen és betiltatta az őt előnytelen külsővel ábrázoló fotók leközlését. (Például rövidnadrágos képeit.) Megkockáztatom: bármit megtettek volna, ha árjásabb külsővel áldja meg őket a sors.

birkamenet 2020.05.20. 18:39:40

@/\ngel:

értjük, étjük, hogy orbánra pontosan illik, hogy liberálfasiszta, de te meg jobban tennéd, hogy mielőtt beröffented a másoktól hallott baromságokat előbb letesztelnéd magad, hogy mennyit is értesz meg az elmebajosok propagandájából. Aztán hagynád, hogy vívják meg ők a Meinkampjukat.
Mert Günschéből elég volt egy is az emberiség történetében.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.05.20. 20:32:33

@birkamenet:

"Mert Günschéből elég volt egy is az emberiség történetében."

Belőled meg ez az egy is túl sok.

birkamenet 2020.05.20. 21:59:05

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

ne pityeregj kisfideSS-es csákó, otthon magadban fotelnáciként karlendítéssel megünnepled ezt az aljanácit és hátha feleded, hogy másoknál nem jön be a fajtád.

Gleccsertetű 2020.05.20. 23:13:54

@birkamenet: szeretnéd ha egy percig is figyelmet kapnál tőlem. szóltam a doktor úrnak, viszi már a haloperidolt neked

birkamenet 2020.05.21. 00:12:43

@Gleccsertetű:

melyik Jugendben képeztek ki ekkora humorra?
Amúgy haladsz, két mondatot már össze tudtál hozni. Hármat viszont az életedben nem írtál még és nem ma fogod átugrani saját magadat.

cicmen 2020.05.21. 08:15:52

Ha jól látom, akkor ez a Günsche egy kalandos életutú férfimanöken volt, sem nem több sem kevesebb! 11 év után erre az oroszok is rájöttek és elengedték! :D

fhdgy 2020.05.21. 09:59:47

Hogy miért helyezték ide-oda?

Egy háborút vívó hadseregben elvárás a frontszolgálat, békeidőben a csapatszolgálat.

Mai fogalmak szerint jól mutat az önéletrajzban.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.05.21. 14:33:28

@fhdgy:

Bizony, még a két angol trónörökös is teljesített katonai szolgálatot, és tudtommal nem otthon. Más kérdés, hányan vigyáztak rájuk, hogy hajuk szála se görbüljön.

"jól mutat az önéletrajzban."

Na meg pár hónapos frontszolgálat után az illető jobban megbecsüli magát, amint visszavezénylik a biztonságos hátországba.

AngeI 2020.05.21. 15:23:24

@birkamenet: Ettől még az általatok behurcolt iszlám fanatikusok veszélyeztetik súlyosan az európai zsidó közösségeket:

zsido.com/300-francia-kozeleti-szemelyiseg-tiltakozott-az-iszlamista-antiszemitizmus-ellen/

"“A közelmúltban 11 zsidót gyilkoltak meg, másokat pedig megkínoztak iszlamista radikálisok, azért mert zsidók voltak” – írták az aláírók, emlékeztetve egy 2006-os esetre, amikor egy zsidó férfit, Ilan Halimit váltságdíjat követelve elrabolt és halára kínzott egy külvárosi banda, a 2012-es dél-franciaországi iszlamista merényletsorozatra, amikor egy toulouse-i zsidó iskola előtt három gyerekkel és egy tanárral végzett egy fegyveres, a 2015-ös zsidó élelmiszerboltban elkövetett túszejtésre, amelyben négyen vesztették életüket, valamint arra, hogy 2017-ben egy 65 éves zsidó nőt, Sarah Halimit, egy hónappal ezelőtt pedig a 86 éves Mireille Knollt gyilkolta meg a szomszédja. A március 23-i antiszemita jellegű gyilkosságot követően ezrek tiltakoztak Párizsban egy csendes meneten az antiszemitizmus ellen.

Az aláírók arra is emlékeztetnek, hogy Párizs környékén mintegy 50 ezer zsidó volt kénytelen a közelmúltban lakhelyet változtatni, mert nem érezte magát biztonságban egyes külvárosokban."

2020.05.21. 16:35:28

@cicmen: elismervén a Wehrmacht legtehetségtelenegg káplárjának és egyben leghatékonyabb kerékkötőjének életbentartásában szerzett elévülhetetlen érdemeit :)

cicmen 2020.05.21. 20:50:47

@a szürkebarát ötven árnyalata: Hitler osztrák volt te lumpenproli, tehát nem a Wehrmachtban volt káplár de a z első világháborús német hadseregnek sem ez volt az elnevezése!
Verhetitek a nyálatokat Hitlerre, gondolom a nagyfaterod sheriff volt, nekem viszont csak egy történelmi figura a múltból, nincs vele több problémám, mint másokkal!

2020.05.21. 21:23:23

@cicmen: no ezt a kérdést egy kicsit még tanulmányozd, ecsém!

2020.05.21. 21:24:18

@cicmen: és az értő olvasást is!

cicmen 2020.05.22. 06:41:27

@a szürkebarát ötven árnyalata: és az értő olvasást is!...............................

Az értőt, vagy csak a hozzád hasonlóakat megértőt?
Valami olyat írtál, hogy kvázi káplár volt a Wehrmachtban, holott kurvára nem, mert elég jól előléptette magát időközben birodalmi kancellárnak!
A motivációd lejött, az ilyen 2020-ban is csak hitlerezőből tizenkettő egy tucat, nincs bennetek semmi titok!
Csak rámutattam, hogy amit írtál, az komolynak hülyeség, viccnek meg szar!

2020.05.22. 08:53:31

@cicmen: Sértő jelzők nélkül máris jobb. Örülök, ha kissé határozatlanul is, de átment az irónia, hogy viccnek jó vagy szar, ízlés kértése, miről a rómaiak óta nem nyitunk vitát.

ui: a birodalmi kancellár nem katonai rendfokozat
ui2: nem vagyok hitlerpárti, sajnálom, ha úgy tünt.

cicmen 2020.05.22. 09:26:03

@a szürkebarát ötven árnyalata: ui: a birodalmi kancellár nem katonai rendfokozat...........

Ez féligazság, mert ugyan tényleg nem az de ő volt a hadsereg főparancsnoka és mint ilyen, még (sajnos) hadműveleteket is irányított!
Na! Mindkettőnknek igaza van, mi legyen? :D
Te sem értettél, meg, mert nem is tartalak hitlerpártinak, az egyébként elmebetegség, csakúgy, mint manapság még mindig Hitlertől ijedezni! :P

cicmen 2020.05.22. 09:35:33

@a szürkebarát ötven árnyalata: viccnek jó vagy szar, ízlés kértése, miről a rómaiak óta nem nyitunk vitát..........................

Nem szoktam magam önkényesen lefektetett alapelvekhez tartani, nekem ne mondják meg a rómaiak, hogy min vitatkozhatok! :P

cicmen 2020.05.22. 09:38:55

@cicmen: : ui: a birodalmi kancellár nem katonai rendfokozat...........

Várjál, megtaláltam a mai érvényes katonai definícióját, "polgári alkalmazott" ! :D

chrisred 2020.05.22. 09:50:57

@cicmen: Hitler Hindenburg halála után egyesítette a miniszterelnöki (birodalmi kancellár) és az államfői (birodalmi elnök) jogköreit, és utóbbi minőségében volt a hadsereg főparancsnoka. Ahogy nálunk Áder államfőként a hadsereg főparancsnoka, bár katonai rendfokozata nincsen.

2020.05.22. 10:14:31

@cicmen: Ahogy én látom: a mi szempontunkból a kezdeti kancellári, főparancsnoki döntései (Anschluss, Csehszlovákia, Lengyelország elfoglalása) a "sajnos", a későbbiek egyre inkább a "szerencsére" ketegóriába tartoztak. Állítólag az angolok sokáig próbálkoztak, sikertelenül a megöletésével, de rájöttek, hogy jobb, ha életben hagyják.
Tőle nem félek, de a pártja által végrehajtott state capture megismétlődésétől kissé tartok.

cicmen 2020.05.22. 10:30:31

@a szürkebarát ötven árnyalata: A sajnos a katonák értelmetlen vágóhídra küldését takarja, már a nevedhez méltóan elkezdted érzékelni az árnyalatokat, ne állj bele újra az értetlenkedésbe!

2020.05.22. 10:50:48

@cicmen: Jogos. A "szerencsére" pedig a háború végkimenetelét a világ szempontjából. Úgy vélik, hogy Hitler rossz katonai döntései, bár sok német katona értelmetlen halálát okozták, felgyorsították a német vereséget, és végeredményben csökkentették a szövetséges veszteségeket.

AngeI 2020.05.22. 14:07:59

@a szürkebarát ötven árnyalata: Nehezetekre esik szembenézni a valósággal. Libsi jellemvonás.

AngeI 2020.05.22. 14:24:32

@chrisred: Hitler aktívan beleszólt a háborús műveletek vezetésébe. A nyugati hadjárat idején jól döntött, amikor a "Sarlóvágás" tervet favorizálta sok magas rangú tábornok véleményével szemben, és a támadó erők nagyobb részét onnan indította, ahonnan a szövetségesek nem várták, mivel nem számítottak arra, hogy ekkora erővel lát lehet törni az Ardenneken.
A hadjárat végén viszont hibázott, amikor futni hagyta az angolokat, majd amikor arra várt, hogy majd békét kérnek. Ezek után pedig vagy fél évig a német haderő semmiféle szárazföldi támadó műveletbe nem kezdett.Igen nagy luxus volt ez annak fényében, hogy tudta, az idő nem neki dolgozik. Holott pl. Gibraltár megszállásával igen kritikus helyzetbe hozta volna a briteket.
Másik nagy hibája volt, amikor a kaukázusi támadóműveletektől elvont több százezer főt Sztálingrád miatt. Így végül egyik hadműveleti cél sem sikerült, holott a bakui olaj elvesztésével a szovjet hadigazdaság összeomlott volna.
Fegyverfejlesztés terén a V-1 és V-2 programok vontak el értékes erőforrásokat sokkal több haszonnal kecsegtető projektektől: a sugárhajtású Me-262 fejlesztésével túl sokat késlekedtek, akárcsak a XXI-es típusú tengeralattjáróéval.

2020.05.22. 14:52:52

@/\ngel: melyikkel, a párhuzamossal? Egyébként gratula 14:24:32-es hozzászólásodhoz, magam sem foglalhattam volna össze jobban, hogy miket szúrt el a kápár (nem én, a Wehrmacht tábornokok nevezték így). Hozzátenném a listádhoz, hogy a Wach am Rhein hadművelet is inkább csak az ötlet szintjén volt jó. Vagy még azon sem.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.05.22. 22:02:20

@chrisred:

"Ahogy nálunk Áder államfőként a hadsereg főparancsnoka, bár katonai rendfokozata nincsen."

Már megint megtaláltad a szarva közt a tőgyit, immáron sokadszor. Míg ui. Hitler tényleges parancsnoki jögkörrel rendelkezett, Áder pusztán formális parancsnok, max. egy díszszemlén tisztelegnek és jelentenek neki. Vagy ott sem, nem tudom, nem szoktam díszszemléket nézni.

chrisred 2020.05.23. 06:26:31

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Elkerüli a figyelmedet az apró részletkérdés, hogy Magyarország nincs hadiállapotban, ellentétben a Harmadik Birodalommal.

chrisred 2020.05.23. 06:39:42

@/\ngel: "Hitler aktívan beleszólt a háborús műveletek vezetésébe."

Ehhez neki semmilyen konkrét pozícióval nem kellett rendelkeznie. 1934-től a Wehrmacht tagjainak az alkotmány helyett személyesen Hitlernek kellett hűségesküt tenniük, vagyis gyakorlatban személyesen a parancsnoki hierarchia élére került, nem mint kancellár vagy elnök, hanem a führer. Ez lényegében jogrenden kívüli pozíció volt, ezért bármilyen legfelsőbb hatalommal lehetett neki tulajdonítani, például a legfelsőbb bírói hatalmat is magához vette.

cicmen 2020.05.23. 08:40:07

Több jó szakértő is rámutatott már, hogy a németek rendelkeztek messze a legjobb hadsereggel és technikával, de már a legelején bukásra voltak ítélve ugyanis az ellenfelek katonai gazdasági és emberutánpótlási potenciálja magasan felülmúlta őket!
Ha egyetlen katonai baklövést sem követnek el, akkor is ugyanez lett volna a vége!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.05.23. 09:59:28

@chrisred:

Kötve hiszem, hogy háborús helyzetben Áder beleszólhatna a hadműveletek irányításába. Na de a következő kommentedben te is leírod, hogy Hitlernek sem főparancsnokként volt beleszólása, szóval most is csak trollkodsz.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.05.23. 10:02:31

@cicmen:

Ha Hitler megelégszik Nyugat-Európával (Anglia nélkül), akkor sztem megtarthatta volna azt. A baklövés a Szovjetunió megtámadása volt. Az USA nem hagyhatta, hogy a Szu a németek visszaverése során megszállja Nyugat-Európát is.

cicmen 2020.05.23. 10:22:36

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ha Hitler megelégszik Nyugat-Európával (Anglia nélkül), akkor sztem megtarthatta volna azt. A baklövés a Szovjetunió megtámadása volt......................................

Nyugat-Európa régi ádáz ellenfele volt, Angliát nem hagyhatta ki, hiszen oda menekült a megmaradt Francia hadsereg is, valamint uralta a tengereket, később le is győzte a Német flottát amerikai segítség nélkül is!
A Szovjetunió szintén kihagyhatatlan volt, mert a korlátlan erőforrásai nélkülözhetetlenek voltak!
Ha belegondolsz, akkor az USA mellett az Oroszok azok, akiknél minden van és el tudják látni magukat anélkül, hogy másokra rászorulnának! A németek az akkori technológiájukkal és a ruszki erőforrásokkal legyőzhetetlenek lettek volna, tehát Hitler ötlete hibátlan volt elvileg, de éppen ezért egyértelmű volt, hogy ezt nem fogják hagyni!

apro_marosan_petergabor 2020.05.23. 12:42:30

@/\ngel: "Hitler aktívan beleszólt a háborús műveletek vezetésébe...."
A leírtakkal egyet tudok érteni. Hitler totális diktátor volt, minden döntés magánál tartott, azt hitte mindenhez ért - s ezért sorra hozta a rossz döntéseket, mind a katonai irányításban, mind a fegyverkezésben. Ezzel együtt az emberekben valószínű egy téves elképzelés van róla, egy őrült, örjöngő diktátort képezelnek, aki állandóan üvöltözik, s paracsol (egy őrültet nem lehet elitélni). Mindez ugye a tömegek előtti beszédekből áll össze - illetve a róla készélt filmek is sugallanak ilyesmit.
Érdemes meghallgatni a finnek által a vonaton rögzített Mannerheim-Hitler munka megbeszélést, beszélgetést a finn-német együttműködés kapcsán (Tudjuk, komoly segítséget adott Hitler a finneknek az oroszok elleni háborúikban).
Teljesen nyogodt, átlagos hangvételben, átlagos beszédhangon beszélget - nem diktál - hallgatja partnerét, s mondja gondolatait - ahogy általában szokták.
Ez az ember nem volt őrült, "csak" a diktátor, abnormális értékrenddel, elképzelésekkel(mint Sztálin is), akivel ráadásul azután elszaladt a ló - mert a környezete nem állította le idejében, s később már nem is tudta - hiába szerveztek ellene rengeteg merényletet. Mindez paranoiássá is tette, az pedig, hogy megúszta a merényleteket - a messianisztikus hitét erősítette. Végül is "józanul" felmérte, mire számíthat felelősségre vonáskor, s azt a megaláztatást, majd kivégeztetését sem kívánta végigélvezni, inkább öngyilkos lett.
Sokat segített volna a világon, s a németeken is, ha valamelyik merényletkísérlet sikerül.
Visszakanyarodva. Káplár volt a nyomorult, nem végzett tisztképzőt, katonai akadémiát, döntéseit sokszor indulatból, s politikai marketing szemszögből hozta, törvényszerüen kellet, hogy rengeteget tévedjen. Miközben voltak kitűnő ötletei is. Pl. még a háború előtt az angolokkal tárgyalt, az angol küldöttséget elsétáltatták egy katonai reptéren 400 ME-109-es modern vadászgép és felsorakozott pilótáik előtt (impresszív). Majd elutaztak egy másik városba, másik reptérhez és szintén elsétáltatták 400 ME-109, stb. előtt, majd megtették ezt egy harmadik helyen is. Az angol küldöttség nem tudta, hogy ugyan azt a 400 gépet látták, amelyek sebesen átrepültek a másik reptérre erőt demonstrálni... A németeknek előnyös megállapodást így sokkal könnyeb volt aláírni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.05.23. 14:10:43

@apro_marosan_petergabor:

"Érdemes meghallgatni a finnek által a vonaton rögzített Mannerheim-Hitler munka megbeszélést, beszélgetést a finn-német együttműködés kapcsán"

Ez a beszélgetés elérhető a neten? Mármint a hengfelvétel, nem az átirata.

apro_marosan_petergabor 2020.05.23. 15:23:28

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
A Youtube-on természetesen, meghallgathatod, alatta német vagy angol felirattal.
Pl.:
www.youtube.com/watch?v=oET1WaG5sFk&t=151s

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.05.23. 15:44:59

@apro_marosan_petergabor:

Kb. 3:50-nél mondja Hitler, hogy "Im Winter kann man nicht Krieg führen". Kifejti, hogy a felszerelésük, a fegyvereik nem lettek téli viszonyok között kipróbálva, nem alkalmasak a téli hadviselésre.

Ezek alapján tudatában kellett (volna) lennie, hogy a Szovjetunió megtámadása kész őrültség.

apro_marosan_petergabor 2020.05.23. 18:18:45

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Ezzel logikailag csak az a baj, hogy 1942 nyaráról van a felvétel, mikor már régen túl volt ezen a kérdésen...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.05.23. 19:05:58

@apro_marosan_petergabor:

A felvételen a franciaországi tapasztalatokról beszél, igaz, az esőt is megemlíti mint hátráltató körülményt.

chrisred 2020.05.23. 19:53:44

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ez nem hit kérdése, ismerni kellene hozzá a magyar jogrendet. A következő kommentemnek semmi köze nem volt ahhoz, hogy Hitler milyen alapon volt a hadsereg főparancsnoka. A beleszólás kérdéséhez meg annyit, hogy az idők folyamán kinevezte magát honvédelmi miniszternek, majd a Barbarossa sikertelensége után a szárazföldi erők főparancsnokának is, tehát ha jogcímet akart magának, hogy közvetlenül irányíthasson hadműveleteket, azt bármikor megcsinálhatta.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.05.24. 12:58:52

@chrisred:

Ez esetben viszont hiba volt párhuzamot vonnod Hitler és Áder főparancsnoki tiszte között:

"Hitler Hindenburg halála után egyesítette a miniszterelnöki (birodalmi kancellár) és az államfői (birodalmi elnök) jogköreit, és utóbbi minőségében volt a hadsereg főparancsnoka. Ahogy nálunk Áder államfőként a hadsereg főparancsnoka, bár katonai rendfokozata nincsen."

Avagy a fentieket nem te írtad???

Sebaj, magyarázd csak, attól még hülyeség volt az "ahogy" szóval egymás mellé tenni Hitlert és Ádert. A lényeg számodra eleve az volt, hogy Hitlert és Ádert egy összefüggésben együtt emlegethesd.

Mert hát egy jó ballib, mint amilyen te vagy, minden alkalmat megragad, hogy a Fidesz bármely tagját jól összemoshassa a nácikkal vagy egyenesen lenácizhassa; tőled ezt már mindenki megszokta. Az lenne a csoda, ha nem ezt tennéd, akkor arra lehetne gyanakodni, hogy ellopták a profilodat.

chrisred 2020.05.25. 05:42:25

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ha néha olvasnál, és nem csak írnál, akkor nem kellene mindig elmagyarázni neked azt a témát, amihez hozzászólsz. Erre a kommentre reagáltam: "ui: a birodalmi kancellár nem katonai rendfokozat...........

Ez féligazság, mert ugyan tényleg nem az de ő volt a hadsereg főparancsnoka és mint ilyen, még (sajnos) hadműveleteket is irányított!"

Erre reagálva vetettem közbe, hogy nem kancellárként, hanem államfőként volt a hadsereg főparancsnoka. Semmi köze nem volt a Fideszhez, csak az államfői pozícióhoz, de te olyan vagy, mint a viccbeli Móricka, csak egyre tudsz gondolni, és ha úgy érzed, hogy valamelyik istenedet bántani akarják, gondolkodás nélkül ugrasz.

cicmen 2020.05.25. 07:48:03

@chrisred: Igen, itt csak egy gondolatmenet mentén próbáltuk értelmezni a jogköröket mai példákkal, amik természetüknél fogva nem állhatják ki az aprólékosabb összehasonlítás próbáját!
És bár megtalálni véljük az ezt biztosító jogkört Hitler vonatkozásában, de a főparancsnoki jogkör csapdáját Hitler az akkori félisten státuszának felülve nem tudta elkerülni és beleszólt olyan mélységében a hadműveletekbe, amihez nem volt meg a képzettsége és a tapasztalata!
Tehát jól látod, Józsefné ezt félreértette, viszont nem minden ok nélkül, hiszen te egy ismertebb kommentelő vagy itt és az előéleted ad némi táptalajt arra a gyanúra, amit megfogalmazott a fideszfóbiádról!

chrisred 2020.05.25. 08:00:32

@cicmen: Nekem fidesz-, hanem általános politikusfóbiám van, ami viszont az ő fóbiájába nem illik bele. Mondhattam volna persze Gönczöt is, de nem arra akartam célozni, hogy valamikor a kilencvenes években volt ilyen jelenség, hanem hogy általánosan elfogadott az, hogy az államfő egyben a hadsereg főparancsnoka is.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.05.25. 14:14:11

@cicmen:

"jól látod, Józsefné ezt félreértette"

Dehogy értettem félre, nagyon jól tudom, HItlernek mitől volt olyan befolyása, amilyen volt.

Ám ettől még igaz marad, hogy chrisred minden alkalmat megragad, hogy lenácizhassa a fideszes politikusokat vagy akár csak azokat, akik - mint én is - még mindig a Fideszt tartják a legkevésbé káros politikai erőnek.

Ne hidd el neki, hogy csak úgy véletlenül említette Ádert és Hitlert együtt.

@chrisred:

"általános politikusfóbiám van"

Érdekes, hogy a politikusfóbiád valahogy mindig csak fideszes vagy max. KDNP-s politikusokkal kapcsolatban jön elő.

"Mondhattam volna persze Gönczöt"

De nem mondtad, pedig Göncz időben is közelebb volt Dolfihoz, mint Áder. Ráadásul Göncz nem is olyan közvetve kötődött a kommunista-szocialista eszméhez, hiszen a szadesz vezéralakjai közül jópáran a komcsi-szoci elit gyerekei voltak - s 1994-ben az is bebizonyosodott, hogy összenőtt, ami összetartozott. Az meg köztudott, hogy az NSDAP-ben mit jelent az S, na meg az AP.

chrisred 2020.05.25. 15:16:32

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Érdekes, hogy a politikusfóbiád valahogy mindig csak fideszes vagy max. KDNP-s politikusokkal kapcsolatban jön elő."

Nem érdekes, logikus. A politikusok közül az a potenciálisan veszélyes, amelyiknek hatalma van. 2010 előtt a ballibek voltak azok. Akkor valóban ők voltak a legkártékonyabbak, most meg a ner az.

"De nem mondtad, pedig Göncz időben is közelebb volt Dolfihoz, mint Áder."

De pont nem az volt a célom, hogy történelmi szereplőket említsek, hanem olyat, aki a hatályos jogrend szerint is a hadsereg főparancsnoka.

"Ráadásul Göncz nem is olyan közvetve kötődött a kommunista-szocialista eszméhez,..."

Hát, elég közvetlen kötődést jelent, hogy lesittelték.

"Az meg köztudott, hogy az NSDAP-ben mit jelent az S, na meg az AP."

Meg az is, hogy mit jelent az N meg a D.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.05.25. 15:39:34

@chrisred:

A Jobbik soha nem volt hatalmon, mégis ekézted, amikor még tényező volt, és nem Simicskához és a ballibekhez dörgölődzött.

"pont nem az volt a célom, hogy történelmi szereplőket említsek"

Akkor Hitlert sem kellett volna említened.

"hanem olyat, aki a hatályos jogrend szerint is a hadsereg főparancsnoka."

Nem sok értelme van a hitleri jogrendet a maihoz hasonlítani. Persze nálad van értelme, hiszen ezzel is azt sugallod, hogy Magyarországon diktatúra van és nácizmus.

"Hát, elég közvetlen kötődést jelent, hogy lesittelték. "

Ez nem szokatlan a komcsiknál, nemcsak lesittelték, hanem időnként fel is akasztották egymást. Ettől még mind komcsik voltak. Aztán meg bár nem igazolható, hogy vamzer volt, bizonyára nem véletlenül kaphatta a Patkány gúnynevet.

Inkább megmaradt volna a műfordításnál, államfőnek meg jobb lett volna Pozsgay Imre. Neki legalább nem kocsonyából volt a gerince.

"Meg az is, hogy mit jelent az N meg a D."

Meg az MSZ(M)P-ben az M, az SZ(, az M) és a P.

chrisred 2020.05.25. 15:56:17

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "A Jobbik soha nem volt hatalmon, mégis ekézted, amikor még tényező volt, és nem Simicskához és a ballibekhez dörgölődzött."

És?

"Akkor Hitlert sem kellett volna említened."'

Ajánlom figyelmedbe a poszt címét. (A tartalmát is ajánlanám, de tudom, hogy soha nem foglalkozol vele.)

"Nem sok értelme van a hitleri jogrendet a maihoz hasonlítani."

Ha tényleg odafigyeltél volna arra, amit írtam, akkor kiderült volna, hogy Hitlerre Hindenburg halála után szállt az államfői pozíció (és vele együtt a hadsereg főparancsnoki címe), tehát ez a weimari köztársaság jogrendje volt.

"Ez nem szokatlan a komcsiknál, nemcsak lesittelték, hanem időnként fel is akasztották egymást. Ettől még mind komcsik voltak."

Tudom, nálatok a narancs duplagondolban azok, akiket 56 után lesitteltek, mind büdös kommunisták voltak. A volt KISZ titkárok meg az igazi forradalmárok.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.05.25. 17:01:42

@chrisred:

"És?"

Ez azt jelenti, hogy neked nem politikusfóbiád, hanem jobboldalfóbiád van. Vagyis hazudtál.

"Ha tényleg odafigyeltél volna arra, amit írtam, akkor kiderült volna.-.."

Ha tényleg odafigyeltél volna arra, amit írtam, akkor kiderült volna, hogy nem véletlenül írtam hitleri jogrendet, hiszen én végig arról az időről írtam, amikor Hitler ténylegesen beavatkozott, sőt irányította a katonai műveleteket.

"Tudom, nálatok a narancs duplagondolban..."

Az, hogy én mit gondolok, egy dolog; hogy te erről mit tudsz, az egy nagyon másik dolog.

chrisred 2020.05.25. 17:11:31

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Ez azt jelenti, hogy neked nem politikusfóbiád, hanem jobboldalfóbiád van."

Nem, ez azt jelenti, hogy a rasszistákat nem a jobboldalnak, hanem a szélsőjobbnak tartom.

"Ha tényleg odafigyeltél volna arra, amit írtam, akkor kiderült volna, hogy nem véletlenül írtam hitleri jogrendet, hiszen én végig arról az időről írtam, amikor Hitler ténylegesen beavatkozott, sőt irányította a katonai műveleteket."

Egyetlen hozzászólásod sem érintette a hitleri jogrendet egészen addig, amíg Áder nevének említésétől vérbeborult előtted a világ.

vakablak 2020.06.14. 03:12:40

@Argus_: konkrét fal valóban csak Berlinben volt, az 1378km hosszú német-német határon viszont nem fal-jellegű, de hasonlóan áthatolhatatlan akadály épült szögesdrótból, aknazár és hasonló technikai megoldásokból. Ez viszont már 1952-ben megépítették. Az, hogy Günsche csak úgy "áttelepült az NSZK-ba" minden bizonnyal nem állja meg a helyét. Nem véletlenül építették meg a határzárat, sőt, telepítettek ki a határzónából minden megbízhatatlannak tartott embert. Berlin hermetikus lezárásába ekkor a szovjetek még nem egyeztek bele, hiába akarta ezt akkor már az NDK pártvezetés, ugyanis Hruscsov pont a lezárással való fenyegetéssel próbálta kizsarolni az NSZK-tól az NDK állam létének elismerését.

Úgyhogy minden bizonnyal Günsche a bautzeni szabadulása után Berlinbe ment, és ott szépen átballagott Nyugat-Berlinbe. A berlini fal léte vagy nem léte ill. megépülésének dátuma ezért abszolút nem közömbös ebben a történetben.
süti beállítások módosítása
Remete