Eremitha

Érdekességek egy eremita történésztől

Mely történelmi alakokról, eseményekről érdemes filmet készíteni?

2023. január 22. 12:17 - Eremitha

A magyar történelemben akadnak sikeres fejezetek, dicsőséges csaták, pozitív események és valódi hősök is, akikről tényleg érdemes filmet készíteni. A gondolat már csak azért is aktuális, mert a magyar filmgyártás (jelentős kormányzati támogatással) sorra próbálja meg filmre vinni történelmünk egyes fejezeteit. Karácsonykor debütált az Aranybulláról szóló 6 részes sorozat és hírek érkeztek egy Hadik című  magyar film forgatásáról is, mely a XVIII. században élt legendás magyar hadvezér, Hadik András (1710-1790) életét dolgozza fel. Őt tekintjük az 1756 - 1763 közti Hétéves háború legnagyobb magyar hősének, aki a Habsburgok oldalán, Mária Teréziát szolgálva sikerrel vezetett hadjáratot Poroszország ellen (Berlint is megsarcolva).

csata_festmeny2.jpg

A kép forrása: LINK

Persze a Kádár-korban is készültek remek történelmi filmek, mint az 1968-es Egri csillagok (Sinkovits Imre, Venczel Vera, Bárdy György és Benkő Péter főszereplésével) vagy az 1978-as 80 huszár Sára Sándor rendezésében. És még sorolhatnánk - A koppány aga testamentuma [1967], Rákóczi hadnagya [1953], Kőszívű ember fiai [1976], Az aranyember [1962], Egy magyar nábob [1966]  ... stb. Ugyanakkor a rendszerváltás után készült magyar történelmi film-próbálkozások többsége már nem lett igazi sikertörténet. (Én ezek közül a magam részéről egyedül a 2002-es Hídembert találom értékelhető színvonalúnak.)

De mely magyar hősök és események érdemelnek még filmet? Ha időrendben haladunk, akkor az első mindenképpen Árpád fejedelem élete lenne. A filmes feldolgozás ellen szól azonban, hogy aránylag keveset tudunk honfoglaló vezetőnkről. Tudjuk, hogy ő vezette törzseinket a Kárpát-medencébe és tudjuk, hogy 893 illetve 907 között neki köszönhetjük sikeres letelepedésünket és helyei berendezkedésünket is új hazánkban. Tudjuk azt is, hogy 5 fia volt, akik közül azonban csak Zsolt leszármazási ága maradt meg, hiszen az ő fia, Taksony, illetve annak a fia Géza fejedelem tudott három évszázadon keresztül fennmaradó uralkodói dinasztiát alapítani (Árpád-ház).

Az első történelmi eseményünk, mely hatalmas sikernek tekinthető, a pozsonyi csata 907-ben, amikor a kiűzésünkre és elpusztításunkra érkező német seregek, IV. Lajos keleti frank király vezetésével, és két hadvezére, Liutpold bajor herceg illetve Theotmár salzburgi érsek hadvezérségével megtámadta a frissen letelepedett magyarságot. Ám a magyarok helytálltak és létszámbeli hátrányuk dacára óriási győzelmet arattak. Erről a csatáról vannak forrásokat említő kitűnő történész-munkák, például Aventinustól (1477-1534) és Torma Béla hadtörténésztől. Ám kérdéses, hogy csak ezek alapján készíthető e a csatáról megfelelően hiteles történelmi film. (És kérdéses, hogy a történetben milyen szerepet kapna Árpád fejedelem, akiről máig nem tudjuk, hogy ott volt e a csatában és egyáltalán élt e még 907 nyarán.)

Itt érdemes megállni egy pillanatra: mire vágyna inkább a hazai közönség: egy Aranybulla sorozathoz hasonló (népnevelő) dokumentum-szerű sorozatra, vagy inkább egy kalandfilmes jellegű, mégis történet-hű mozifilmre? Én az utóbbira szavaznék, hiszen a "szórakozva tanulás" sokkal kellemesebb és szélesebb rétegeket érintő változat, mint egy száraz történelemóra (és ezt történészként illetve filmkedvelőként is mondom).

Folytatva a fimre vihető magyar hősök és események sorát, harmadik helyre tenném Szent István életének feldolgozását, akiről ugyan elkészült az "István a király" 1983-ban, de sztorijának mozifilmes megvalósítását egészen biztosan óriási érdeklődéssel fogadná a haza közönség.

Az Árpád-háznál maradva: filmért kiált III. Béla élete is, aki 1172 és 1196 között uralkodva megteremtette a szilárd, európai mintájú, kormányzati-írásbeliséget is használó magyar állam alapjait. Kalandos életének egy részét Bizáncban töltötte, ahol a császár az örökösévé tette. Később saját gyermekének megszületése után I. Manuel visszaküldte Magyarországra, ahol viszont Béla hasznosította a Bizánctól ellesett kormányzati és adminisztrációs újításokat (oklevéltárak, kancellária, hiteles-helyek rendszere) Mellesleg III. Bélát koronázták meg először a Szent Koronával.

karoly_robert.jpg

Károly Róbert (I. Károly). Forrás: LINK

Sikeres történelmi figurák voltak történelmünkben az Anjouk is, akik bár a francia uralkodóház oldalágából származtak (onnan kerülve Nápolyba, majd a magyar trónra), a Magyar Királyság sorsára nagyon komoly hatást gyakoroltak. Különleges film lenne készíthető Károly Róbert és Nagy Lajos életéből, akik hadjáratokat vezettek, győztes csatákban vitézkedtek, fontos törvényeket hoztak és regionális nagyhatalommá tették hazánkat.

A magyar történelem kimagaslóan sikeres korszakát jelentették a Hunyadiak: a nándorfehérvári hős, Hunyadi János és kisebbik fia, a magyarság történetének egyik legjelentősebb nagy királya, Hunyadi Mátyás. Utóbbit tekinthetjük hazánk történelmében az utolsó igazán sikeres uralkodónak (elvégre meghódoltatta a morvákat, legyőzte a törököket [fontos várakat visszafoglalva] és bevette Bécset, legyőzve az osztrákokat is). Különleges és mozgalmas film lenne készíthető Mátyás első számú hadvezérének, Kinizsi Pálnak az életéről is (1431-1494), aki az egyetlen veretlen magyar hadvezér, számtalan csata hőse. Ha már a törökverőknél tartunk: Nádasdy Ferenc, a legendás fekete bég (1555-1604) ugyancsak győzelmeket halmozva tette nevét örökre emlékezetessé.

A modern, 19-20. századi történelmünket nézzük, szerintem három figura alkalmas leginkább arra, hogy érdekes filmet készítsünk életéről: Deák Ferenc, akinek a kiegyezést köszönhetjük Jány Gusztáv, a második magyar hadsereg vezetője a Don kanyarnál és Horthy Miklós, aki máig a leginkább vitatott megítélésű történelmi alakunk. Horthyt illetően valóban nagyon nehéz volna a teljes objektivitás, mégis megérné elkészíteni róla egy filmet, mert története több fontos korszakot is felölelne: a Habsburg-uralomtól egészen a második világháborúig. legeslegujabb_alairas.jpg

csik.jpg

Szintén érdekes témájú posztjaink: Hunyadi János életeA T-34 harckocsiA Sándor-palota, Rózsa Sándor, hős, vagy bűnöző, Kabulra figyel a világ, A II. világháborús fegyver-verseny, Adolf Hitler személyi testtőre, Lengyelország 1939-es lerohanása, A Barbarossa-hadművelet, Hitler ellenség-képe,  

eremitha.JPG

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://eremitha.blog.hu/api/trackback/id/tr4018029612

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
Remete