Közeledik Trianon 100. évfordulója, hiszen 1920 június 4-én írták alá Párizs elővárosában, a versailles -i kastélyegyüttes Grand Trianon nevű épületében, a Galerie des Cotelles egyik asztalánál a szégyenletes Trianoni békediktátumot. A szignatúrákat a Magyar Királyság két képviselője (egy minisztere és egy államtitkára): Benárd Ágost és Drasche-Lázár Alfréd helyezték el a dokumentumon, pesti idő szerint aznap 16 óra 32 perckor. Idehaza megkondultak a harangok, megszólaltak a gyárak szirénái, leállt 10 percre a közlekedés, bezárták az iskolákat, félig leengedték a zászlókat és 8 millió magyar borult gyászba. Ez volt a magyar történelem egyik legnagyobb tragédiája (a tatárjárás és a mohácsi vész mellett), mely  ami napig hatást gyakorol országunkra.

A versailles-i békekonferencia megnyitása 1919 januárjában ( Universal History Archive/UIG via Getty Images)

De mi vezetett ehhez a nemzeti katasztrófához? Mi történhetett volna másképp? Mire tanít bennünket a 100 évvel ezelőtti tragédia? Nem biztos, hogy találunk válaszokat, de pusztán az események felidézése, a megfelelő kérdések feltétele és a párbeszéd (gondolataink megosztása) is közelebb vihet a gyász feldolgozásához és a megemlékezéshez.

Trianon 1919 (Joseph Finnemore festménye)

Trianonban kettészakították népünket és feldarabolták országunkat. A tragikus tény mellett leginkább azonban az okok voltak dühítőek: az antant mindenható urai ugyanis (Georges Clemenceau vezetésével) büntetni akartak és a francia politikai érdekeket érvényesíteni egy virágzó Közép-európai birodalom végleges szétverésével és lakosainak megalázásával. Annak a birodalomnak az örök időkre való felszámolásáról döntöttek, mely birodalom a fennállásának 650 éve alatt - kevés kivételtől eltekintve - mindig Franciaország ellensége volt. A Habsburgok 1273-ban I. Rudolf császári megválasztásával és később magyar segítséggel (IV. László támogatásával) az 1278-as morvamezei csata révén szerezték meg maguknak Ausztriát (mely akkoriban még az "Osten reich" azaz keleti birodalom néven volt ismert a Babenberg család kezén). A következő évszázadokban a Habsburgok megerősödtek, jelentős európai dinasztiává váltak és hol házasságkötéssel, hol ravasz politikával, hol pedig hódító háborúkkal, de hatalmas birodalmat hoztak létre. Mikor Magyarország bekebelezése következett 1526-ban, már több százezer négyzetkilométeres volt államuk, melyhez a spanyol trón megszerzése révén még amerikai gyarmatok is tartoztak (V. Károly birodalma).

A Habsburg Birodalom magába olvasztotta a Magyar Királyságot és négy évszázadra, 1918-ig kezébe vette a magyarság sorsát. Ez idő alatt hol kiegyensúlyozott, hol viszályokkal teli, hol ellenséges volt az osztrák-magyar viszony (három szabadságharcot szülve), de végül 1867-re a kiegyezés révén eljött a megbékélés ideje is. A Magyar Királyság megegyezett Ferenc József császárral egy közös, jól működő és fejlődő birodalom megteremtésében. Az Osztrák-Magyar Monarchia, melyben a magyarok végre önmagukat igazgathatták, saját kormány és parlament alatt - és csak a külpolitika, pénzügyek, illetve hadvezetés tekintetében kellett Béccsel egyeztetniük - majdnem fél évszázadon keresztül működött gyümölcsözően, 1867 és 1914 között. De sajnos jött a háború.

Az első világháború mindent megváltoztatott: a Habsburg - Hohenzollern - Tisza összefogás (vagyis az osztrák-porosz-magyar szövetség) erősnek tűnő katonai tábort teremtett, mely az antant (angol-francia-orosz tábor) visszaszorításával új világ-felosztást remélt. Mivel Tisza István számára csak a dualista osztrák-magyar állam fennmaradása és az itthoni kiváltságos helyzetű, konzervatív rétegek hatalmon tartása számított, hazánk Ausztria oldalán nyakig merült a háború poklába. 1915 és 1918 között három fronton véreztek fiaink: Galíciában (ma lengyel-ukrán területeken), az olasz határvidéken (a Doberdó fennsíkon és Isonzó folyó mentén) illetve a Balkánon (Szerbiában, Romániában).

A háború végére, 1918 októberére kimerült az ország, 680 ezer halottunk hevert a csatatereken [forrás] a lakosságot pedig nyomor, éhínség és spanyol-nátha pusztította.

Bár az őszirózsás forradalom az elégedetlenségre támaszkodva - a háborúból és a Monarchiából való kilépést követelve, illetve az általános választójogért kiállva - győzelmet ért el, a hatalomra kerülő Károlyi Mihály gróf nem tudott javítani a válságba merülő ország helyzetén. A Monarchia ugyan szétesett és hivatalosan a háború is véget ért, a környező kis országok, évezredes magyar-gyűlöletüktől hajtva és új területek megszerzése reményében tovább folytatták a hazánk elleni harcot. A románok keletről, a szerbek délről, a csehek pedig északról közeledtek, lopva a magyar földet, minden egyes magyar falu elfoglalásával. Károlyi összezavarodott: le akarta zárni a harcokat, de nem tudta hogyan tegye. Az antant bizalmatlan volt vele szemben (baloldali kötődései miatt), belső ellenségei pedig bukására vártak. Végül a káoszt a kommunisták tudták kihasználni, amikor bejelentették Károlyi lemondását. Bár ez nem volt igaz - csupán 1919 márciusában a szocdemek felé próbálta előkészíteni a hatalom átadását - a tanácsköztársaság kikiáltása eldöntötte az ország sorsát: a kommunisták kezébe került minden. Jött a vörös terror 133 napja, mely alatt az antant véglegesen hazánk ellen fordult. Innentől a román, cseh és szerb diplomaták már könnyedén hangolták ellenünk a nyugati nagyhatalmakat, nem volt nehéz elhitetni velük a magyarság megbüntetése közös érdek Európa számára.

gróf Károlyi Mihály

Károlyi felelőssége azóta is gyakran felvetődik. Pedig csupán naiv idealista volt, aki hitt a parlamentarizmusban, hitt a szociáldemokraták becsületességében és hitt abban, hogy az általa megkötött fegyverszüneti egyezményt (belgrádi szerződés) betartják majd a környező népek hadseregei. (Ez utóbbi már csak azért is meggyőződése lett, mert az gondolta, hogy antant rászorítja majd a szerbeket, románokat és cseheket a szerződés tiszteletben tartására.)  Csakhogy tévedett: az antant nem törődött velünk, magyarokkal, a szociáldemokraták lepaktáltak a kommunistákkal (a háta mögött) és becsület is csak annyi volt bennük, mint Clemenceau -ban: semmi. Kijátszották a "vörös grófot" így menekülni kényszerült, országa pedig a kommunisták ölébe hullott,

A tanácsköztársaság jelentette katasztrófa, mint Magyarországról kiállított elégtelen politikai (és erkölcsi) bizonyítvány egybevágott Franciaország nagyhatalmi érdekeivel: mindkettő arra ösztökélte Európa akkori vezetőit, hogy kemény büntetésben részesítsék a renitens országot. Noha egy birodalom részeként nem voltunk maradéktalanul szuverének, mégis nagyobb büntetést kaptunk, mint az önálló államok. A Párizs környéki békékben megbüntetett 5 ország közül (Németország, Ausztria, Magyarország, Bulgária, Törökország) mi szenvedtük el a legsúlyosabb szankciókat. Elvették országunk területének kétharmadát, 3 millió magyar honfitársunkat szakították el tőlünk és megfosztottak bennünket bányáink, iparvárosaink, hegyeink nagy részétől és tengeri kikötőnktől.

Az eredeti békediktátum és a belőle kihajtogatott Magyarország térkép (fotó: Vojity Tvrtko)

Mire tanít bennünket ez a katasztrófa? Nos, a magam részéről először is arra, hogy soha nem szabad feladni a harcot, ha országunkról van szó. Károlyi feladta 1919 márciusában, mikor katonáinkat hazatérésre szólította fel, melyet azonnal kihasználtak a környező hadseregek. Sajnos maga a nép is feladta, amikor hagyta, hogy a kommunisták megkaparintsák a hatalmat (melyért később Horthy híres Gellért szálló előtti beszédében keményen megdorgálta a "vörös rongyokba öltözött Budapestet" - 1919 november 16-án). A másik tanulság a "jó oldalra állás" politikai pszichológiája, mely soha nem nem valami fényesen a magyaroknak: elrontottuk 1940-ben ben is, amikor szövetségre léptünk Adolf Hitlerrel és ezzel újra vesztes oldalon találtuk magunkat. Végül Trianon tanulsága az összetartás fontosságának felismerése is, melynek elhanyagolása ugyancsak magyar átok, hiszen előszeretettel választunk autokratákat, önkényes vezetőket, vagy támogatunk diktátorokat, akik aztán a nemzet egységét saját híveikre szűkítve visznek bennünket a kiközösített államok táborába.

Versailles, 1919 június /fotó: ENA/

Trianon egyszerre múlt, jelen és jövő, egyszerre gyász, düh és tanulság, melyek mindegyike annyira magyar érzés, hogy mára beépült identitásunkba is. 100 évvel Trianon után, közeledve az évfordulóhoz ezen kellene legondolkodnunk, mégpedig közösen, elfelejtve a "jó és rossz magyar" ezer éve téves sztereotípiáját.

***