V.István és Erzsébet, kun hercegnő fia (IV. Béla királyunk unokája) bizony félig kun származású koronás főként uralta a Magyar Királyságot 1272 és 1290 között. Ebben az időszakban, az Árpád-kor végén a királyi hatalom már meggyengült és egyre inkább a tartományurak kezében volt a valódi hatalom. Közben egy időre jelentős szerephez jutottak az ekkor még elkülönülő és önálló identitással bíró, IV. Béla korában betelepült (a tatárok elleni összefogásra behívott) kunok is, akik jelentős önállósággal és a keresztény hitet elutasítva nomadizáltak, pusztáinkon vándorolva a Magyar Királyság határai között.

A kép forrása: omnia.ie

IV. László apja, V. István 1272-ben hunyt el, egy gyenge, széthúzó államot hagyva fiára. Az alig 10 éves trónörökös ráadásul ekkor még Gutkeled Joachim bán túszaként éldegélt annak uradalmában. A főúr az öreg király halála után elengedte a gyermeket, aki így IV. László néven végre elfoglalhatta a trónt.

Gyermek éveiben Joachim bánra támaszkodva inkább édesanyja Erzsébet intézte az ország ügyeit. Az 1270-es évekre azonban két, országos politikában is jelentős szerepet játszó csoport alakult ki, az egyik élén Kőszegi Henrik és Gutkeled Joachim, majd később a hozzájuk csatlakozó Babonics család, a másik élén Csák Máté (a Károly Róbert uralkodása alatti oligarcha nagybátyja) és Csák Péter állt. Mindkét párt Nyugat-Magyarországon rendelkezett birtokokkal, és mindkét párt ott akarta kiépíteni saját területi hatalmát.

1274-ben Kőszegi Henrik csoportja foglyul is ejtette az ifjú királyt, de a Csákok később kiszabadították. Végül a Fejér megyei Polgárdi mellett vívott csatában Kőszegi Henrik életét vesztette, de fiai folytatták politikáját. A Csákok és Kőszegiek közti polgárháború sokszor esztelen pusztításba ment át: 1276 márciusában például Csák Péter nádor feldúlta Veszprémet, pusztán azért, mert a püspöki székben a Kőszegi család egy tagja ült.

Gyermekkirályként kiszolgáltatva a főuraknak

A 10 évesen megkoronázott IV. László uralkodánának első 5-10 éve bizony teljes kiszolgáltatottságot hozott az ifjú király számára. Hol az egyik, hol a másik tartományúri tábor vonta befolyása alá. Bár az ő fején volt a korona, valódi hatalommal alig rendelkezett. Mikor pedig 15 évesen nagykorúsították, ellene fordult a magyar főnemesség egy része - politikai döntései és "kun-politikája" miatt (melyekről lesz még szó) - igy újra magára maradt, erősen megcsorbult hatalommal.

Háborúk a csehekkel

Ottokár cseh király nagy figyelemmel kísérte a magyarországi eseményeket, és miután érzékelte a gyenge magyar királyi hatalmat és az anarchiát okozó polgárháborús helyzetet, eldöntötte, megszerzi az országot. Ottokár 1273 áprilisában egy kisebb sereggel elfoglalta Győr várát. A külső veszély egy rövid időre rákényszerítette az urakat a közös fellépésre, a magyar sereg június közepén véres küzdelem árán visszavívta Győrt. Ám később Ottokár érdemleges ellenállás nélkül elfoglalta a kulcsfontosságú határszéli várakat és megyéket, Óvárt, Mosont, Győrt és Sopront. A konfliktus érdemleges magyar ellentámadás és békekötés nélkül fejeződött be. A Kőszegi-érdekcsoport a vezetése alatt álló fegyveres erőt arra használta fel, hogy ismét kezébe vegye az országtanácsot.

A második háború a Habsburgok felbukkanása miatt tört ki Csehországgal. Amikor Németország fejedelmei 1273. október 1-jén Frankfurtban a cseh Ottokár ellenében az addig kevéssé ismert Habsburg Rudolfot választották német királlyá, a cseh uralkodó nem fogadta el a választást. Az 1274. november 19-én tartott nürnbergi birodalmi gyűlés felhatalmazta Rudolfot, hogy Ottokárt megfossza tartományaitól.

IV. László és I. Rudolf a csatatéren. Than Mór festménye. (Forrás: Wikipedia)

A harcban IV. László és a Gutkeled-Kőszegi klán vezette magyar sereg Rudolfot támogatta. 1278 nyarán a második morvamezei csatában Rudolf és az őt támogató magyar seregek győzelmet arattak Ottokár hadai felett. A diadala révén Ausztria a Habsburgok kezébe került.

Válsághelyzetek az országban

Alig múlt el a cseh veszély, máris újabb válság közeledett. A feudális magyar állam működési zavarát érzékelő egyházi vezetés szerette volna megerősíteni a királyi hatalmat, így 1277. május végére országos gyűlést hívtak össze a Rákos melletti mezőre, melynek célja az oklevelek szerint a „közjó” helyreállítása és „az országot és az egyházakat ért károk és pusztítások” ügyének megtárgyalása volt. Az országgyűlés törvényes korúnak nyilvánította a királyt, és kezébe adta az ország kormányzását, egyben jóváhagyta a Habsburg Rudolffal kötendő szövetségi szerződést. Ugyanakkor egyéb problémák is előkerültek. László 1277 közepén gyorsan és eltökélten látott hozzá a rákosi határozatok végrehajtásához: leverte a szepességi királyellenes lázadást, majd Kán Miklós vezetésével a Geregye testvérek Biharban formálódó tartományúri hatalmát törte meg. A király megnövekedett presztízsét a konszolidáció teljessé tételére kívánta felhasználni, a királyi biztosok a megyegyűléseken hatékony szigorral léptek fel, megkezdődött a szétzilált királyi birtokok állapotának rendezése, és napirendre került a király kiskorúsága alatti birtokadományok felülvizsgálata.

A kunok lázadása

A király belpolitikai sikereit Fülöp fermói püspök hazánkba érkezése szakította meg. A pápai legátus 1279 elején azért jött Magyarországra, mert László „kun módra, s nem katolikus szokás szerint élt”. A legátus fellépése hátterében egy főúri érdekcsoport állhatott, mely el akarta szakítani egymástól a királyt és fő támaszát, a kun haderőt. Ugyanezen főúri csoport sugalmazására születtek meg a kun törvények, melyek előírták erőszakos megtérítésüket, életük szabályozását. László kénytelen volt hozzákezdeni a kun törvények végrehajtásához, mire a kunok keltek fel ellene és pusztítani kezdtek a Tisza–Körös–Maros vidékén. IV. László a mai Hódmezővásárhely mellett, Hód tavánál 1282 nyarán győzte le haderőiket. A győzelem azonban egy kikényszerített helyzetben született, mert IV. László valójában nem akart hadat viselni édesanyja népe ellen. A csata után az ifjú király válságba került: a magyar főuraktól - akik elárulták és a pápánál bepanaszolták - eltávolodott és inkább a kunok közt szeretett volna támogatást találni.

Kun harcosok. Képek forrása: mercuriustour.ro

A nemesei által megalázott király mellett, fő vetélytársa Kőszegi Iván lett a nádor, ám László visszahívta a kunokat és csatlakozott hozzájuk. Az országban kettős hatalom kezdett kialakulni. A király az ország területén vonulgatott megmaradt kunjaival, egyre nagyobb terhet jelentve az országnak. A pápában többször felmerült a Magyarországra indítandó keresztes hadjárat gondolata is. A belpolitikai helyzetet súlyosbította, hogy 1285 elején ismét tatár hadak támadtak az országra. A Telebuga és Nögej kán vezette tatár hadak Pestig hatoltak, és az ország keleti részében végeztek nagy pusztítást. Felmerült – és még ma is van olyan nézet –, hogy a tatárokat László hívta volna be. Erre nincsen semmilyen bizonyíték.

A király meggyilkolása

IV. László egyéni tragédiájának betetőzése, hogy végül szeretett kunjai kezétől veszett el. 1290. július 10-én Körösszeg váránál kun előkelők – Árbóc, Törtel és Kemence – embereikkel rárontottak a sátrában alvó Lászlóra és orvul megölték. A gyilkosság közelebbi oka ismeretlen, és nem alaptalan a gyanú, hogy a közeli várúr, Borsa Kopasz részes volt a gyilkosságban.

Halála után az ország főurai úgy gondolták, hogy II. András utószülött István néven született fiának gyermeke, a Velencében nevelkedett András lehet az ideális király. A főurak szempontjából mellette szólt, hogy nem volt hazai támogató bázisa, és a külföld sem ismerte el, így gyenge központi hatalmat hozhatott megválasztása.

III. András 11 évnyi (1290-1301) jellegtelen uralkodásával végleg kihalt az Árpád-ház. Új korszak kezdődött eleinte a teljes káosz és válság éveivel, majd a rendteremtő Anjouk felbukkanásával. A kunok beolvadtak a magyarságba, de történelmi emlékezetünk megjegyezte: hajdanán egy királyt adtak hazánknak.

Felhasznált irodalom:

• Harmat Árpád: Árpád-házi királyaink II. (1131-1301) - tortenelemcikkek.hu (2015.01.19.)
• Bertényi Iván, Gyapay Gábor: Magyarország rövid története. Maecenas Kiadó, Bp., 2001
• Kristó Gyula - Makk Ferenc: Az Árpád-házi uralkodók. IPM könyvtár sorozat, Budapest, 1988.