A hunok vezérének, Attilának a pajzsát díszítő Turul-madár a legősibb magyar szimbólumok közé tartozik. Őseink hadi jelvényként, sőt fejedelmi szimbólumként is használták, már a honfoglalást megelőző évszázadokban is. Kálti Márk, Ferences rendi szerzetes, híres XIV. századi krónikájában így emlegette: "Etele király címerén is, melyet tulajdon pajzsán szokott volt hordani, koronás fejű madár volt ábrázolva, melyet magyarul turulnak hívnak” Nemzeti király-dinasztiánk, mely Árpád előtt nyilván nem viselhette az Árpád-ház nevet, a honfoglalás előtt olyan fejedelmeket adott a magyarok törzsszövetségének, akik a Turul-nemzettségből kerültek ki. Első említés erre vonatkozóan Álmos születésénél történik:

" ... [Emesnek] fia született, aki az Álmos nevet kapta. Azonban isteni csodás eset miatt nevezték el Álmosnak, mert teherben levő anyjának álmában isteni látomás jelent meg sólyom-forma madár képében, és mintegy reá szállva teherbe ejtette őt. Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből forrás fakad, és ágyékából dicső királyok származnak, ámde nem a saját földjükön sokasodnak el.”

A rakamazi hajfonatkorong Turul-motívuma

A Turul mellett szintén ősi szimbólum volt a honfoglalás idejére datálható vörös színű fejedelmi zászló is, sajátos fogazott alakkal és a zászlótartó rúd végén a Turul-madár jelvényével. A fejedelmi hatalmat és magát a népet (annak egységét) kifejező zászló alatt vonultak a magyar törzsek a Kárpátok hágóin keresztül új hazájukba.

Nagyjából két évszázaddal a honfoglalás után, 1200 körül jelent meg a magyar királyi szimbólum-rendszerben a bizánci kettős kereszt alakja. Állami jelvényként III. Béla királyunk (ur.: 1173-1196) pénzérméin bukkant fel először.

III. Béla ezüstdénárja a bizánci kettős-kereszttel

Az akkoriban csak görög Bélaként emlegetett uralkodó Bizáncban nevelkedett, így a kettős kereszt motívumát a görög kultúrájú Bizáncból hozhatta. (Bár maga a szimbólum sokkal régebbi és egészen az ősi egyiptomiakig nyúlik vissza, Bizáncban pedig a VI. századtól használták a hatalom jelvényeként.)

III. Béla több szempontból is jelentős szerepet töltött be hazánk történelmében: ő hozatta létre a királyi kancelláriát és ő vezette meg a udvari írásbeliséget is, vagyis annak rendszerét, hogy onnantól minden királyi rendelkezést írásban rögzítsenek és okleveleken tartsanak nyilván minden fontos rendelkezést. Ezt a rendszert Bizáncból vette át.

A fenti képen egy honfoglalás-kori magyar zászló rekonstruált képe látható, mellette pedig a Krisztus után negyedik században uralkodó Nagy Konstantin császár és Szent Ilona, amint a kettős keresztet tartják. A bizánci motívum később az ősi magyar címerünk egyik fontos elemévé vált.

Ősi címerünknél maradva a zöld színű hármashalom először az 1270-es években jelent meg a különböző uralkodói pecséteken, mégpedig abból a célból, hogy a kettős keresztnek talapzatot adjon. A címer-szakértők szerint az új motívumra azért volt szükség, hogy a kettős-kereszt szimbólum megfeleljen a heraldika szabályainak, és ne "lebegő" motívumként jelenjen meg a királyi alkalmazásokban (címereken, pecséteken, zászlókon). A hármas halomnak tartalmi jelentést először Werbőczy István adott 1514-ben, amikor Tripartitumában a három halmot, a három ősi magyar hegység ábrázolásaként értelmezte (Mátra, Tátra, Fátra). A későbbi címer-magyarázók aztán ehhez az alapvetéshez igazodtak.

Ugyancsak jelentős nemzeti motívumként kerültek címerünkbe az "Árpád-sávok", mégpedig hivatalos minőségükben először 1202-ben, amikor III. Béla fia, I. Imre királyunk egy akkor kelt oklevelének arany függőpecsétjén (annak is a hátoldalán) megjelenítette. A vörössel és ezüsttel hétszer vágott pajzsmező vörös sávjaiba a magyar uralkodó oroszlánokat is elhelyeztetett felesége, Aragóniai Konstancia családi szimbólumaiból átvéve az arany színű ragadozókat. Később, IV. Béla uralkodásától az oroszlánok eltűntek az Árpád-sávokból, viszont a korábban kialakult három uralkodói-nemzeti szimbólum: a bizánci kettős-kereszt, a hármashalom és az Árpád-sávok motívuma összekapcsolódott és együttesen jelképezte a Magyar Királyság uralkodói dinasztiáját (és ezzel a magyar államot). Az Árpád-sávok sokkal korábbi évszázadokra visszanyúló eredete a mai napig kérdéses. Bár még nem bizonyított, de valószínűsíthető, hogy egészen a Honfoglalás előtti időkbe nyúlik.

A Szent Korona az Árpád-kor után, a XVIII. században került címerünk tetejére, amikor 1740-ben Mária Terézia a magyarok felé tett gesztusként szerepeltetni kezdte azt a birodalmi mellékcímerben. Később, 1848-tól a Szent Koronával ékesített címer már a Magyar Királyság hivatalos jelképévé lépett elő. Ezt követően ugyan Kossuth Lajos vezetése alatt a Szent Korona nélküli megjelenés lett a jellemző, ám végül 1990-ben a magyar országgyűlési döntésre mégis az eredeti alak vált hazánk nemzeti címerévé.  

2020.05.17.13:50