Európában a legelső érettségiket II. Frigyes Vilmos Poroszországában tartottak, mégpedig 1788-ban abból  acélból, hogy előszűrjék az egyetemekre jelentkezőket. Az érettségiztetés ezt követően főleg a német tartományokban terjedt gyorsan (Bajorország, Szászország ... stb), majd a XVIII. század végén és a XIX. század elején eljutott Franciaországba és Angliába is. A Habsburg Birodalom 1849 -ben foglalkozott először a porosz oktatási modell átvételével, miután a birodalom vallás és közoktatási minisztere Leo Thun lett (teljes nevén: Leopold Graf von Thun Hohenstein). Az úriember 1849 július 28-án vette át hivatalát és rögtön egy oktatás egészét érintő rendeletet dolgozott ki, melyet Ferenc József császár 1849 szeptember 15-én hagyott jóvá.

Leo Thun oktatási miniszter rendelete a következő címet viselte: "Entwurf der Organisation der Gymnasien und Realschulen in Oesterreich". Magyarul: "Az ausztriai gimnáziumok és reáliskolák szervezetére vonatkozó szabályzat". A rendelet tartalmi és szakmai részeinek összeállításában két egyetemi tanár működött közre: Franz Exner (prágai egyetem) és Herrmann Bonitz (bécsi egyetem). A rendelet amellett, hogy bevezette az érettségiztetés rendszerét, egyúttal létrehozta a 8 osztályos gimnáziumot (mely egy 4 éves algimnáziumra és egy szintén 4 éves főgimnáziumra tagolódott), illetve megteremtette a 6 osztályos reáliskolát. (A reáliskolák is két részből álltak: 3 osztályos alreál és ugyancsak 3 osztályos főreál részből).

A Habsburg Birodalmon belül Magyarországon a legelső érettségire 1851-ben került sor. A matura (érettségi) komoly megmérettetést jelentett akkoriban és jelentős tudásbeli elismerést a XIX. század során. A tankötelezettség elrendelése egyébként ezt követően 17 évvel került sor, 1868 -ban (Eötvös József báró kezdeményezésére).

Az érettségiztetés később több szabályzáson is átesett: a legelső ilyenre 1952-ben került sor, amikortól már nem közvetlen belépőt jelentett az egyetemekre, csupán az oda való jelentkezés előfeltétele lett. Innentől írásbeli és szóbeli részekre tagolódott a vizsga. Később, 1982-ben újabb változtatások következtek: bizonyos tantárgyaknál ugyanis lehetővé tették a közös, érettségi-felvételi letételét, vagyis le lehetett tudni egyetlen vizsgával mindkettőt. Még később 2005-ben újabb nagy átalakítás történt: létrehozták a kétszintű érettségiztetést, vagyis a közép és emelt érettségik rendszerét. (Amellett történelemből megjelent 2005 -től az írásbeli is, a szóbeli mellett.) Az emelt érettségik (2005 óta) magasabb pontszámot biztosítanak a továbbtanuláshoz és bizonyos egyetemi szakokra csak emelt szinttel lehetett bekerülni (mint például a jogi karokra emelt szintű történelem érettségi szükséges).

Maga a tananyag - főleg a humán tárgyakból, mint a magyar és történelem - a rendszerváltás során jelentős változásokon ment át és a Kádári-idők marxista szemléletét (pl osztályharc "belemagyarázása" mindenbe) lecserélték teljesen új megközelítésekre.

A jelenlegi rendszer anomáliái

Az érettségiztetés és felvételiztetés rendszerének 2005-ös teljes összekapcsolása számtalan problémát hozott felszínre (az egyik éppen most, a járvány kapcsán lett egyértelmű, amikor kiderült mekkora gond a továbbtanulásban, ha elmarad az előtte közvetlenül esedékes matura). Korábban egyetlen, egységes érettségi volt minden tanuló számára, melyet aztán a különböző egyetemek (és főiskolák) külön-külön megszervezett, differenciált és saját szempontok alapján kialakított felvételiztetése követett. Ez sokkal jobban működött és életképesebb is volt a jelenlegi szisztémánál. Érdekes visszakövetni az oktatási vertikum eredményeit a 2005- előtti időkbe, amikor minden téren jobban teljesített a szféra és a hazai diákság.

Saját hivatásomnál fogva a történelem érettségiztetéséről tudok a legtöbbet, melynél egyértelmű probléma a forrásközpontúság erőltetése a középszintű oktatásban (és az érettségiken). Ezzel kapcsolatban az általam nagyra tartott Hahner Péter történész, tanszékvezető egyetemi docens véleményével értek egyet, aki néhány éve így fogalmazott:

"Sajnos nem tudok egyetérteni a magyar középiskolai oktatással, ami a hangsúlyt a forrásközpontú történelemoktatásra helyezi. A források azoknak valók, akik történészek lesznek. Attól félek, hogy a középkori és újkori, a mai nyelvhasználattól távol álló szövegek tanulmányozásával csak elriasztjuk a fiatalokat. Mivel az általános és középiskolás tanulók többsége nem fog hivatásszerűen foglalkozni a történelemmel, ezért a tanáraiknak nem szövegeket kellene elemeztetniük velük, hanem felébreszteni az érdeklődésüket a történelem iránt." /Hahner Péter történész, tanszékvezető egyetemi docens./

Ma, május 4-én több, mint 80 ezer magyar diák kezdi meg magyar írásbeli érettségijét, a 2005-ben kialakított kétszintű rendszerben. Kedden a matematika, szerdán pedig a történelem következik.

Felhasznált szakirodalom:

• magyar-irodalom.elte.hu - Pukánszky-Németh: Neveléstörténet, Iskolaügy és pedagógia az abszolutizmus korában
• Töttösy Magdolna: A magyarországi érettségi vizsga útja a kezdetektől 2005-ig
• Kép forrása: Fizel Natasa: A magyar polgári iskolai tanárképzés története, Gondolat, 2018.

***